Piros ajkamon ma is hordom bélyegét,
Borzalmas néma utolsó estnek.
Nyárnak nyugvásában harcoknak nyomát láttam,
Örök holnapban
A tegnap estéjében, mentek.
Emlékszem- Vége- mondtad.
Jaj,de boldogtalan kiszakított szó,
Még ma is látlak legyőzötten
Fekve az ágyban,csukott szemhélyakkal,
Szád vékony cérnaszálban,kezeid kulcsolva...két lobogó.
Legyőzött a győztes
Te, boldogtalan.
Akarataidon túl,legnagyobb hívás
Az estben lehulló csillagként
Harcod szétszakadt gitárhúrok,sírás.
Így, az órák holnapban
S a múlt tegnapában
Ketten vergődnek, harang zengésében hívnak.
S egyszóban olvadva,
Nemigaz...nemigaz...
A vég keresztre tett,s megnyugszik a múltad.
