|
Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|

HORTHY KORSZAK
A háború küszöbén 1938-1941
Az első bécsi döntés, változásokat hozott,
Hazánk északon, kis területet visszakapott.
Érvényt szerezve, megszálltuk a Felvidéket,
Igaz ekkorra már Szlovákia független lett.
A német csapatok bevonultak Prágába,
A Cseh- Morva Protektorátust létrehozva.
A magyarok s románok nem jutnak dűlőre,
Bécsben sor kerülhet a második döntésre.
Kilencszáznegyven, augusztus harmincadikán,
Végre aláírják, hosszú tárgyalás-sorozat után.
Észak-Erdély és Székelyföld, országunk része,
Pont kerülhet még egynéhány területi igényre.
Mikor a németek megtámadták Jugoszláviát,
Mi is harcba szálltunk, kaptuk a hozzájárulást.
Megszálltuk a Muraközt, Délvidéket és Bácskát,
Itt már csapataink fegyvereiket is használták.
Igaz országunk messze nem akkora, mint régen,
A magyar mégis csak hazánkban kell, hogy éljen.
Lakosságunk körében a kitörő öröm hatalmas,
Nem így a kisebbségek közt, akik itt ragadtak.
A megszállások miatt voltak atrocitások,
Főleg Erdélyben nehezen viselték a románok.
Nemzetközi megfigyelők ügyelték a helyzetet,
A polgárság jogai sehol nem sérülhettek.
Vissza kell pörgetnünk az idő súlyos kerekét,
Nézzük harminckilenc, szeptember elsejét.
Német csapatok Lengyelországot lerohanják,
Teleki fogadja a lengyel menekültek áradatát.
Százharminc ezren lelnek nálunk otthonra,
Előbb országunk Hitler kérését elutasítja.
A német haderő hazánkon akar átvonulni,
Innen is szeretné Lengyelországot támadni.
A nemleges válaszra Hitler reakciója,
A hadianyag szállítást hazánknak leállítja.
Ezután megszülettek a bécsi döntések,
Hazánkra róttak némi kötelezettséget.
A németeket át kell engedni az országon,
Vasútvonalunk rendelkezésükre kell, hogy álljon.
Csatlakoztunk a háromhatalmi egyezményhez,
Teleki ezek miatt lemondást kezdeményez.
A kormányzó megkéri és maradásra bírja,
Miniszterelnökünk most hallgat Horthyra.
Jugoszláviával ekkor még felhőtlen a helyzet,
Decemberben barátsági szerződés született.
Ezek után a Jugoszláv vezetés is csatlakozik,
A háromhatalmi egyezményt ők is szentesítik.
Két nap múlva megdől a németbarát kormány,
Így a Jugoszláviai terv már csak tákolmány.
Hitler ennek tükrében Horthyt felkeresi,
Mondja: „Ha a magyarok a tálból szeretnének enni,
A konyhai munkából is vegyék ki részüket”
Szerinte számunkra, babér csak így teremhet.
Magyarország átengedi a német csapatokat,
Cserébe Hitler az igényeinknek szabad utat ad.
Horthy úgy dönt, e feltételeket elfogadja,
Teleki viszont ebből semmit nem vállalna.
Kiutat nem lát ezért öngyilkosságot követ el,
A döntésekért ezután Bárdossy László felel.
Ő nagy híve a Jugoszlávia elleni támadásnak,
De hadüzenetet nem küld Teleki halála miatt.
Az angolok nem nézik jó szemmel, ami történik,
A diplomáciai kapcsolatot velünk megszüntetik.
Az ekkorra felbomlott Jugoszlávia területére,
Magyar csapatok vonulnak be a Délvidékre.
Támadásunkkal nem léptünk be a háborúba,
A nagyhatalmaknak még nem voltunk útban.
Hadüzenetet még egyikük sem juttatott el,
A magyar diplomáciát senki nem kereste fel.
Június huszonhatodikán ismeretlen gépek,
Bombázzák Kassát, ez provokációt sejtet.
A szovjetek tették, vonul be a köztudatba,
Legalábbis így tálalta az akkori felső politika.
Erre automatikus kormányunk reakciója,
Hadüzenettel támad a nagy Szovjetunióra.
Ezerkilencszáznegyvenegy, december hét,
Megkapja a kormány Anglia hadüzenetét.
Amitől egy ország rettegett, bekövetkezett,
Magyarország ismét háborúba keveredett.
Még ki sem hevertük az első nagy világégést,
Újra kiszolgálunk egy nagyhatalmi törekvést.
A Teleki szorgalmazta semlegességünk oda,
Belesodródtunk a német politika uszályába.
Nem tanultuk a leckéből pedig fájdalmas volt.
Nemzetünk egyszer már keservesen meglakolt.
Budapest, 2009. augusztus 23. Albert Ferenc |
|
|
- augusztus 26 2009 06:29:35
Gratulálok mindenre kiterjedő versedhez, de ezt már megszoktuk.
Szeretettel Joli |
- augusztus 26 2009 07:46:42
Kedves Gufi!
Mondhatnám, hogy rossz a versed,
de hazudnék is oly rettenetest!
Meg is bosszúlná azt az ég,
küldene is rám jégverést!
Úgyhogy , be kell valljam az igazad,
bár attól,hogy versed remek, s
ezt meg is mondom neked,
én még nem nyerek aranyat.
De nem tehetek más egyebet,
általad tanulom a történelmet.
S előtted meghajtom fejemet!
Üdvözlettel:Gabi |
- augusztus 26 2009 17:12:58
Kedves Gufi lassan véget fog érni a magyar történelmi óra. Milyen jó lenne, ha a vége is jó lenne! Sajnos ez nem olyan mint a mesében minden jó, ha a vége jó. Itt folyik tovább az élet és az idő. Gratulálok a versedhez Üdvözlettel: Zeta  |
- augusztus 26 2009 21:09:20
remek volt ismét |
- augusztus 30 2009 19:22:23
Köszönöm kitartásotokat, és a látogatást, nem utolsó sorban a sok bíztatást. Üdv mindenkinek :gufi |
|
|
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. május 11. vasárnap, Ferenc napja van. Holnap Pongrác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|