ölembe ültetlek
arcodra simítom magam
NEM MOZDULOK: NEM
most legyőzhető a félelem
elvegyülök benned
átszúrlak magamon
s kampót hajtok
ölelő karjaidra
kiszakított tekintetemhez
lakatollak roppant láncaimmal
s mélyen arcodba nézek:
összeérnek benned
halálon túli
döbbent messzeségek
de ha csak így lehetünk együtt
hát legyen:
leszúrom a halált
s átdobom a testemen
rea - augusztus 29 2009 21:01:29
Kedves János!
Nagyon tetszett!Az utolsó kép érdekes és nagyon jó!!!
Szeretettel:Rea
Peszmegne Baricz Agnes - augusztus 29 2009 21:25:35
Kedves János!
Rendkívül erőteljes, szinte durva képek, a félelem, a halál legyőzéséről, a szerelmes együttlét, a beteljesülés győzelméről. A vers nagyon szuggesztív, nehéz szabadulni a hatása alól. Nagy erővel írt, igazi maszkulin vers.
A szellemiségével vitába szállnék. A félelmet és a halált csak akkor győzhetjük le, dobhatjuk a hátunk mögé, ha nem újabb rabságba kényszerítjük magunkat , vagy a másikat, vagy mindkettőnket, hanem, ha szabadon, önként, szeretetből éljük az életet. Még ha az nem hoz/hat teljes értelemben beteljesülést. ( A félelem láncait újabb láncokkal, a halált a halál megölésével nem lehet megszüntetni. Ezek egyszerű utánzások, ugyanoda vezetnek, minta félelem és a halál.)
Szeretettel: Ági
winston - augusztus 30 2009 09:01:04
nagyon tetszett..
gufi - augusztus 30 2009 11:40:49
Kedves János, nagyon jó lett igazán sarkosak a kifejező képek.
üdv:gufi
FurJanos - augusztus 30 2009 17:46:46
Köszönöm kedves és megtisztelő szavaitokat!!!
