|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Látod itt állok most egyedül,
Lelkem a sötétségbe elmerül.
Újra a magány rabja lettem,
A szomorúsággal kézenfogva áll mellettem.
Nem tudom elfelejteni a múltam,
Mert folyton itt van a nyomomban.
Tudom, addig üldözni fog,
Míg a Halál kézen nem fog.
Már rájöttem hogy kiválasztott lettem,
Kiválasztott, hogy kínnal teli legyen az életem.
Nem érdekel, előttem az út,
Ki rálépett, mind elhullt.
Mégis ezt választom, nem kell a sok érzelem,
Nem kell az átkozott szerelem.
Nyomorba dönt, s elvesz minden jót,
Mi régen sokat jelentett, s szép volt.
Még mindig azt kérdezed: miért szeretem a magányt?
Itt a válaszom: mert csak a magány ölel így át! |
|
|
- szeptember 25 2009 07:25:59
Kedves Nina Light!
Nagyon szép a versed, s megértem érzéseidet, hogy néha a magány az, ami úgy át tud ölelni minket, hogy jól érezzük magunkat. Nem is kell, hogy mindig legyen valaki körülöttünk, így jobban el tudunk mélyedni gondolatainkban, nem tereli el semmi és senki a figyelmünket.
A múltadat nem kell elfelejtened, csak abból mindig a szépre próbálj visszaemlékezni és az éltessen.
Talán azért volt valami szép is az életedben!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 25 2009 10:58:51
Kell a szerelem, de a magány is néha Átéreztem soraidat...
Maryam |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. augusztus 12. kedd,
Klára napja van.
Holnap Ipoly napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
