Fejünket símogtta dolgos két keze.
Gyémántként csillogott ragyogó két szeme.
Hajába az angyalok f?znek ezüst sugarat,
Fájó üresség, emléke csak, ami itt maradt.
Egy hónapja lesz, hogy elhagyott minket,
kíb?vítve angyalkönnyel emlékeinket.
két kezével tündéreket ringat az égben,
Mosolya ott ragyog minden apró fényben.
A Holdnak mesél meséket csendesen.
Angyalkákat hívogat kedvesen.
Ezüstös haja körbefogja a Tejutat,
minden síró csillagot felkutat.
az égben most már boldogok...
nem sírnak az angyalok...
S ez nem meglep?!
Hisz ott van velük ?:
A Nagymama,
Az ég legfényesebb
CSILLAGA.
denes - szeptember 05 2007 05:22:33
Ha ilyen szépen tudsz emlékezni rá, akkor nincs semmi baj, ez a gyönyör? vers róla szól.
Maryam - szeptember 05 2007 17:15:01
Nagyon szép megemlékezés, fájó és mégis édes sorok.
Maryam
marica - szeptember 12 2007 10:20:32
edves Mónika!
Könnyeket csaltál szemembe!
Nagyon megható gyönyör?, szeretettel teli verset írtál nagymamád emlékére, talán ilyen hangú verset ami nem a saját fájdalomtól lesz megható, hanem a megnyugvást sugallatától, talán még nem is olvastam. igaz ez nem jelenti azt, hogy más még nem írt hasonlót.
Nagyon szép!
Szeretettel: Marika
nightrain - december 14 2007 06:51:22
nagyon szép vers én a nagypapámat vesziettem el nemrég
