Házam falánál a hideg lopva őgyeleg,
háztetőn széltől reszketnek málló cserepek.
Korom-bársonyba szakadást hasít egy villám,
tüzét dühvel oltja vad haragba fúlt orkán.
A csendet, - mint fahasábot a fejsze éle -,
megsebzi kénköves mennydörgés lármás réme.
Ijedt sírásba kezd sok naiv felhő-fátyol…
Csak engem vigasztal pocsolya-könnyes zápor.
Szavakat keresek ebben a sár- káoszban,
hogy soraiból kiolvassam végre magam.
Hétköznapjaimba gaz szavak vertek éket,
építek hát igaz szavakból menedéket,
hová emberkéz fel nem ér,
oltalma csakis az enyém.
Nincs neme.
Nincs neve.
Nincs helye.
Nincs elve –
Őrző szavak végtelen véletlene,
gondolatok véletlen végtelene.
!!!!
