Újra csend, immár lassan két hete,
- Még a postás sem hoz levelet
Csak semmitmondó neveket fúj a szél -
S míg nappalaim dermedt magányát viselem,
Éjemben álmaim reppennek szanaszét!
Azt hiszem végleg magába zárt, e világ;
Hol kínzón másnaposak a reggelek,
S italtól bódult minden délután -
Mik estére vágyaimat ölik meg!
Egy korty, - kettő, méreg az egész élet;
- Hírt várnék, de már nem kapom meg
Csak zülleszt, s ízet ront az epe-keserűség -
Vágyam, talán végleg tönkre ment;
Valaki elátkozott, - „Többé sose láss békét”!
20091021
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!
szoszircsi - október 31 2009 22:21:23
...megdöbbentő őszinteséggel omlanak elém soraid....az igazi mélységednek vagy foglya....elméd kristálytiszta , lelked apró darabokra hullva...azt hiszem, innen már csak felfelé vezet az út....őszintén kívánom...az történjen veled, amit szeretnél............
Szeretettel
szí.
zsuzsu - október 31 2009 22:37:31
Szia Louise!
Öszinte és valóban a kilátástalanságérzését sugallja a versed. Higgy abban, hogy nem csak lefelé megy a kerék. lassan de majd változik minden, és meglátod, jórafordulnak a dolgok. A dermedt magány, másnapos reggelek, epe-keserűség: nagyon jól eltalált, hangulatfestő szavak. Szeretettel: zsuzsu
