|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Küldetésem van! (avagy ezt szeretném cselekedni a világért)
A gyermek lélek olyan, mint egy pillangó. Színes, törékeny és kiszolgáltatott. Ezért óvni kell, dédelgetni, szeretni, hiszen ő a jövő.
Az én küldetésem.
A gyerekek fokozott izgalommal készültek a Tropikáriumba. Magam is várakozón tekintettem a kirándulás elé. Csillogó gyermekszemek tapadtak rám kíváncsian, amíg nagy lendülettel ecseteltem, milyen jó is lesz. Barnus viszont egyre komorabb lett, amit igazán nem értettem. A többieket kiküldtem a dadus nénivel öltözködni.
- Mi a baj? Miért nem örülsz a kirándulásnak?
- Nem akarok menni. – nyögte fátyolos szemmel.
- Miért nem akarsz jönni velünk? – értetlenkedtem. – Meglátod milyen érdekes lesz. Még én sem láttam eddig, és nagyon kíváncsi vagyok rá.
- De én nem akarok menni. Én itt maradok az oviban, míg ti elmentek. – ismételte makacsul.
- Barnikám, de hát miért? – vontam az ölembe.
Nyakamba borulva pityeregni kezdett. Tanácstalanul simogattam szőke sörtés buksiját.
- Zsóka néni, én maradni akarok, mert félek a cápától!
- Drága kicsi csillagom. A cápa nem bánt, hiszen ki sem tud jönni. Vastag falú medencében úszkál. – néztem rá csodálkozva.
- De én láttam a filmben, hogy megette az embereket! – hangjában rettegés bujkált, bennem pedig nőni kezdett a düh.
- Hol láttál te ilyen filmet? – Próbáltam türtőztetni felmorajló indulatomat.
- Nem szabad elmondani, de neked elmondom. Apukámnál voltam és megengedte, hogy megnézzem a cápás filmet. Anyukám nem tudja. – a bizalom és a félelem vegyüléke örvénylett szemében.
A feltörő haragomat a féltés nyomta el, igyekeztem megnyugtatni.
- Tudod, az a film felnőtteknek szóló butaság, valójában a cápák nem ilyen gonoszak. A Tropikáriumban nagyon vastag a fal, ha nekimenne, betörné a fejét.
- És ha mégis kitöri az ablakot olyan erős? – érdeklődött nyugodtabban.
- Akkor majd jól orrba vágom. Tudod, én még erősebb vagyok. Majd ott leszel mellettem, fogom a kezed. Jó lesz? – arcáról eloszlott a bánat utolsó felhőfoszlánya. Jókedvűen szaladt kis pajtásai után.
A bejáratnál odasomfordált mellém és szorította a kezemet. Bíztatóan megsimogattam, s odasúgtam.
- Ne félj! Meglátod, nem történik semmi baj, vigyázok rád!
Az érdekes formájú, tarka-barka halakkal teli óriási akváriumokat ide-oda futkározva szemlélte a többiekkel. Amikor a cápákhoz értünk, már szorosan mellém simult újra. A felettünk úszó nagy állat szembe fordult és közeledett hozzánk. Gyorsan felemeltem a kezemet és megkocogtattam az üveget .
- Kopogtasd meg nyugodtan, látod, milyen erős? Pöcköld orrba ezt a cápát. Így, látod, milyen ijedten úszik? Megrémült tőled.
A körülöttünk álló csoporttársai is hallották, és kocogtatni kezdték ők is az ablakot. Barni is egyre felszabadultabban püfölte, így most már fékeznem kellett a szilajuló csapatot.
- Ennyi elég, ne üssétek, csak óvatosan simogassátok, mert elijesztitek a rájákat és a sok szép színes halacskát is.
Szerencsére felfedezték a rája simogatót és már nem is voltak annyira érdekesek a cápák.
Pihenéshez készülődtünk. Sorban takargattam, simogattam és dicsértem őket. Láttam Bence, az örök mocorgó mozdulatlanul fekszik. Odamentem, megsimogattam.
- Tudod, mennyire örülök, hogy egyszer sem kellett rád szólni, szép nyugodtan fekszel.
Kék szemét rám emelve sugárzott az arca.
- Azért vagyok ilyen jó, mert én nagyon szeretlek téged!
Izgett, mozgott, motyogott, zörgött alvásidőben, állandóan szólongatnom kellett. Hogy elejét vegyem a túlzott fegyelmezésnek, odaültem mellé, és simogatni kezdtem. Fülig érő szájjal babrálni kezdte a hajamat. Egyik oldalról a másikra hajlítgatta, majd odasúgta: - - Óvó néni, most csajszi vagy. Mindkét kezével felfelé húzogatott egy-egy tincs hajamat, huncut arcán végigterült a mosoly, amikor halkan megszólalt.
- Óvó néni, most csacsika vagy. Aranyos, kicsi csacsika.
Szeméből sugárzott a szeretet, bennem a feltörni készülő nevetés kényszere. Sokféle becézést kapok nap, mint nap, de sosem gondoltam, hogy egy ilyen dicséretnek ennyire örülni fogok.
Ebéd utáni alvásból ébredeztek. Az egyik lányka mocorogni kezdett, majd pislogott fel rám.
- Pisilned kell? – kérdeztem halkan
- Nem kell, csak nagyon szeretlek óvó néni – válaszolta huncut mosollyal.
- Óvó néni! – suttogta egy másik is.
- Te is nagyon szeretsz? – fordultam évődve feléje.
- Én is szeretlek, de nekem pisilnem kell.
Reggelente velük érkezik az oviba kedvenc állatkájuk, ’aki’ segíti őket az ebéd utáni alvásban.
Már ébredeztek, amikor a két kislány közé heveredtem.
- Most én fogok aludni, és ti vigyáztok rám. Jó lesz? – és huncutkodva behunytam a szemem.
- Jó. Mi leszünk az óvó nénik. – simogatták felváltva a hátamat.
Egyikük kedveskedve a hátamra hajtotta a fejét.
- Óvó néni, most te vagy az én alvós állatom.
Megszólalni sem tudtam, majd kirobbant belőlem a nevetés.
- S mond csak, milyen állatka vagyok? – kérdeztem fuldokolva
- Egy aranyos macika vagy. – nevetett velem ő, és a felélénkült csoport is.
Végre esett a hó. Nagyon vártuk már. Kirajzottunk az udvarra, s alig tettem néhány lépést, képemen porzott a hó. Szétnézni sem volt időm, minden oldalról záporoztak a hógolyók.
- Megálljatok csak! Ilyen sokan egy ellen?! Majd adok én nektek! – s amilyen sebesen tudtam, markoltam és dobtam a havat rájuk.
Prüszkölve nevettek, futottak előlem, én meg, mint egy fékevesztett hóember utánuk. Ekkor azonban hátba támadtak a szomszéd csoport kicsinyei. Visongva hajigálták kezecskéjükkel az apró hógolyókat, ahogyan a nagyjaimtól látták.
- Kis gézengúzok, szabad megdobálni a szomszédasszonyt? – fordultam vissza és most őket vettem célba.
Jó ideig tartott a csata, hol a kicsik, hol a nagyok hógolyói porladtak szét a kabátomon, vagy a földön. Kipirult, boldog gyermekarcok vettek körül. Kissé lanyhult az iram, amikor elém állt az egyik kicsi, huncutul pislogva, két markát szorosan összezárta.
- Nézd csak szomszédasszony, meglepetést hoztam! – somolygott és csizmámra szórta markából a havat.
- Szomszéd úr, futás, mert most elkaplak! – ijesztgettem, mire ő kacagva futott előlem, időnként hátranézve, biztosan követem-e. Nem kellett csalódnia.
|
|
|
- november 09 2009 12:12:25
Kedves Pályázó!
Nagyon kedves kis életképek, amiket leírtál, és azt hiszem, aki szereti a gyermekeket, az szívesen tesz eleget abbéli küldetésének, hogy a kicsiket nevelje, a saját épülésére is. Hiszen a gyermekek minket, felnőtteket is sok mindnre megtanítanak!
Az egyik legszebb küldetés a Tiéd!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. május 11. vasárnap,
Ferenc napja van.
Holnap Pongrác napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
