|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Küldetésem van?
Én is világot hódítani jöttem/s magamat meg nem hódíthatom.
Csak ostromolhatom nehéz kövekkel/vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni/ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten/ s uraktól nyüzsög a végtelenség.
(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg)
Küldetésem van. Kezdeném habozás nélkül, ha valóban hinnék benne, és határozott céltudatos elképzelésem lenne. Majd folytatnám tovább: ezt szeretném cselekedni a világért, ha biztos lennék abban, hogy a világért bármit is tehetek. Mi a világ? Ember, környezet, mindkettőt? (A világ jelen formájában ez a kettő igencsak hadilábon áll egymással).
De a világ se, nem jó se nem rossz. Lehet, ha valakinek segítek, azzal másnak fájdalmat okozok. Kinyitok egy szelencét itt, és becsukok egy másik ott. Milliónyi láthatatlan szál. Nem vagyok sem szent, sem angyal, nem rohanok az éhező országokba segíteni az árváknak, nem áldozom fel az életemet, akár szégyellhetném is magam. Burkolózhatnék a mondat mögé: de hát én szelektíven gyűjtöm a szemetet, átsegítem az öreg nénit az utcán, segítek a szüleimnek, ha tudok, és egy mosollyal is javítom a világot. Mikor még kisgyerek voltam, az álom és a valóság homályos határán, meg akartam változtatni a világot, alkotni akartam, tenni valami nagyot és hatalmasat, hogy az eljövendő korok az én nevemet zengjék, utcát nevezzenek el rólam. Vagy meg akartam halni valakiért egy harcban, hogy megsirassák önfeláldozó bátorságomat. Elképzeltem, ahogy példás okos gyerekeket nevelek fel a jövő nemzedékének, biztosítva az értékeink, és kultúránk túlélését. Adakozni akartam a szegényeknek (csakis titokban, ahogy az iszlámvallás is előírja), mert az álmaimban én gazdag voltam. Segíteni minden nap valakinek, átadni a helyemet a buszon annak, aki rászorul, hogy hízzon a májam: igen én milyen nagyszerű ember vagyok. Fel akartam fedezni halálos betegségek ellenszerét, ragyogó találmányokat akartam készíteni. De mindez számomra csak nagyravágyás és személyes küldetés. Nem pedig tenni akarás a világért. Éppen ezért kicsit félek ettől a küldetés szótól.
Most, hogy őszinte legyek kapóra jött a cím, hogy magyarázatot találjak, arra miért vonzódom egy önkéntes foglalkozáshoz, miért szeretnék tenni valamit.
Egy évvel ezelőtt voltam egy előadáson, amit hivatásos bábák tartottak. Nagyon szép munka, életre segíteni valakit. De most nem erről szeretnék írni. Ugyanolyan szépnek találom az élete végén elkísérni valakit. Avagy a hospice, ahogyan szép lassan csordogál a köztudatba, és egyre többet olvashatunk róla. Egy éve olvasgatok róla, gyűjtöm az információkat. „A hospice ellátás egyik legfontosabb jellemzője, hogy a beteg életminőségének javítását tűzte ki célul. Ennek megfelelően a gondoskodás nem csupán a beteg testi, hanem a lelki, szociális és spirituális igényeire, valamint a hozzátartozók segítésére is kiterjed mind a betegség fennállása, mind a gyász ideje alatt.” (Forrás: Magyar Hospice Alapítvány). Fájdalomcsillapítás, érzelmi és lelki támogatás, életigenlés, emberi méltóság… stb.
Halál, gyász fájdalom. Kultúránkból száműzött szavak és fogalmak, amiktől rettegünk, elrejtjük a gyerekeinket, vagy csak nem is gondolunk rá, elhessegetjük a gondolatot, hogy mi magunk is meghalhatunk valamikor. Rohanunk és sietünk valahova, és azt se tudjuk hova. Élünk és azt sem tudjuk miért. A kultúránkban a halál valami rettenetes gonosz szörnyeteg, ami elragad valakit, elveszi tőlünk a szeretteinket. Biológiai értelmezésében az a folyamat mikor az élő szervezet komplex működése leáll. Maga a hospice mozgalom a 70-es években vált igazi mozgalommá. Pedig ahogy születünk, meg is fogunk halni. Tehát szembenézni ezzel a lehetőséggel, tudatában lenni egy nagyszerű lehetőség.
-Teljesen idióta vagy! Nem neked való, érzékeny vagy ehhez. Hülye vagy te. Majd meglátod, nagyon nehéz teher ez. Egy fiatal lánynak nem ezzel kéne foglalkoznia!- voltak a reakciók mikor először meséltem a tervemről a hozzátartozóimnak, barátaimnak. Pedig itt csak 18 év a korhatár. Teher? Teher leszek egyszer én is, ha megöregszem, megbetegszem?
Szeretnék egyszer önkéntesként részt venni ebben a mozgalomban, de a vonzódásomat nem értem. Rövid idővel ezelőtt voltam is egy beszélgetésen a helyi város hospice vezetőjével, hogy mielőtt igennel döntenék, beszéljek egy tapasztalt emberrel, akinek a tanácsában bízhatok. Hogy lássam alkalmas vagyok-e a feladatra, vagy a barátaimnak van igaza. Hogy különválasszam az önző és önzetlen motivációimat. A beszélgetésen egy nagyon kedves nyugodt hangú idősebb hölgy fogadott. Először félve léptem be, arra vártam, hogy meglepődik, összeszid, mit keresek én itt a fiatalságommal, a tapasztalatlanságommal és a kíváncsiságommal. Kérdezte találkoztam-e már a halállal, miért szeretnék ezzel foglalkozni?
Nem haldoklik senki a családomban, nem láttam közvetlenül halált, és nem is gyászolok senkit. Hogyan tudnék én valamit is segíteni? Nem akartam öndicsérő monológot tartani, mint egy állásinterjúra való felvételi elbeszélgetésnél, elmondtam a kétségeimet, a félelmeimet és a gondolataimat.
Adni szeretnék valamit, és kapni is. Találkozni a világgal, megismerni a teljes valójában, a velejáróival együtt. A születéssel és az elmúlással, az elvesztéssel, a búcsúzással, a félelmekkel, az örömmel, a fájdalommal. Látni szeretnék másokat, és segíteni egyetlen egy dologgal, amivel én nyújtani tudok, azzal hogy ott vagyok. Társaságot nyújtok és figyelek. Szeretném látni az igazán fontos dolgokat, jól eszembe vésni, és nem elfelejteni a nagy rohanásban. Nem akarok hitet osztogatni, sem kapni, mert van saját hitem. Önző vagyok, és együttérzést szeretnék tanulni, és nem elszalasztani elszalaszthatatlan pillanatokat.
Fájdalmat elvenni nem tudok, átérezni sem. De együtt érezni igen. Ha majd egyszer az én családom odakerül, és mi kísérünk valakit utolsó életszakaszán át, akkor tudjak a jelenlétemmel segíteni, és tudjam, hogyan tegyem a búcsúzást egy szép emlékké, és ne kimenekülni akarjak a kórházból, ne zárjam majd ki a gyerekeimet a búcsúzás folyamatából. Tudjam, hogyan teremtsünk a fájdalomban valami kicsike örömet is. Hogyan érezzük azt, valóban éltem, valóban találkoztam és részt vettem más emberek életében. Megváltoztattam-e valamit, nem számít, csak ott voltam és rá figyeltem, elfogadtam abban a pillanatban olyannak, amilyen, és ez már elegendő. Ugyanúgy az önzés egy formája ez? Ha idővel kiderül, hogy ezt a feladatot nem nekem találták ki, akkor legalább megpróbáltam.
A nő türelmesen időt szakított rám, a kérdéseimre és a kétségeimre. Mesélt arról, hogyan segítenek gyerekeknek feldolgozni egy hozzátartozó elvesztését, hogyan látják a gyerekek másképp a halált, hogyan teljesítik emberek utolsó kívánságait, ha azokat teljesíteni lehet. Mivel lehet segíteni a hozzátartozóknak, és maguknak, a betegeknek. Mesélt a rituálék szerepéről, a felmerülő kérdésekről és nehézségekről. Hogyan segítenek egymásnak a csoportban, ha valakinek nehezebb feladata van, ha mégis magával ragad egy családi dinamika/dráma, ahol nem lehet egyszerű kísérőként részt venni a hospice folyamatában. Arról, hogy fontos hogy kimondjuk, mit érzünk, és mit gondolunk, milyen hatással van ránk. Hogy őszinték legyünk magunkhoz, és másokhoz. Egyszer egy öreg haldokló hajléktalannak, teljesítették azt a kívánságát, hogy repüljön egy repülőgéppel, és rá három napra boldogan mosolyogva halt meg. A következő tanfolyam tavasszal fog indulni. Addig gondolkozok és várok.
Valóban lenne küldetésem a világért? Nem tudom. De ha van, és meg is választhatom a feladatot, akkor majd ezzel szeretnék foglalkozni. Magamért, valakiért, másokért és talán kicsit a világért is. A legtöbb, amit a világért tehetek, ha részt veszek benne.
|
|
|
- november 03 2009 02:30:40
Nem dagályos, nem "rózsaszín máz" - célratörő és őszinte!
megfelel a kiírásnak! |
- november 09 2009 11:33:41
Kedves Pályázó!
Nagyon jó az írásod. És hogy valóban lenne-e küldetésed, ezen ne is gondolkodj. Mindannyiunknak meg van a maga küldetése a maga módján, de nem biztos, hogy élünk is a küldetés adta lehetőségekkel. Ha Te tudsz ezzel élni, akkor élj vele, tegyél a világért, vegyél részt benne. Sok szerencsét kívánok hozzá!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 12 2009 20:09:46
Köszönöm a hozzászólásokat és a dicséretet, utánajártam és legközelebb ilyet februárban lehet tanulni, ha még van hely, ha nem, akkor pedig szeptemberben:-). :-) |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. október 08. szerda,
Koppány napja van.
Holnap Dénes napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
