Mikor kósza felhőket űz a szél az égen,
tarka pillangók játszanak a légben,
virág s gyümölcs illatát hordozzák a szellők,
langy esővel járnak puha bársony felhők,
minden fa nekem mesél, susog a fülembe,
senki és semmi más nem juthat eszembe,
Te vagy az egyedül s maradsz az míg élek,
akkor is ha már csak hálni jár belém a lélek.
Nincs mi hitem szegi vessen bár sorsom bárhova,
ha éltem lenne még ilyen mostoha,
ahogy minden évszaknak megvan a szépsége,
várnom reád türelmemnek éke.
Annyira hiányzol tán el sem fogadod,
de érzelmeim börtönnek ne vedd,
akkor sem ha szíved egyszer mégis nekem adod.
korin - november 06 2009 12:43:07
Nagyon szép a versed.A viszonzatlan érzések, bizony fájóak tudnak lenni.
Nagyon szép képekben írtad le.
Szeretettel, Korin
Maryam - november 06 2009 22:06:53
Nagyon szép, őszinte...
