Várom, míg lényem megtalálja magát
Tudván, hogy míg reá talál, én itt
Sorvadok és bámulom magam, magam.
II.
Odaosonok.
Hátulról nekitámadván üdvözlöm,
S aztán mikoron megnyugodott, talán,
Segítséget kérek t?le.
III.
Oh, adj nékem jó sorsot!
Mert itt a veremben minden gyáva
Testem életét adó szerveimre támad,
Miért teszik ezt vélem? Oh, mond?
IV.
Vak sötétben rágja a homály a lelkemet.
V.
Itt ülök már réges-régen,
Testemr?l levágták ruhámat,
Cafatokban szedem magamról és
Áldott imákat ordítok Isten felibe.
VI.
Kínzás, mit ezek itt m?velnek
Szívják már véremet
Tépik húsomat kifele
S oly gondolat fog el:
Élek-e még, Úristen?!
VII.
Áldott órákon át még mindig itt ülök lenn a mélyben.
VIII.
Megrészegülvén ülök saját b?zömt?l
...
Villanások csapnak át az agyamon
...
Tudom-e, ki voltam?
IX.
Önmagam vagyok.
Nem változom. Csak körülöttem
Valók mások. Én nem változom.
Kilépek id?b?l és térb?l.
Kilépek saját tömlöcömb?l
És belépek egy világba
Hol csupán én vagyok, az én vagyok.
X.
E messzi-messzi tájakon állván
Mamlaszon és égbe kiáltván:
Anyám, segíts, mert ott vagyok,
Ahol mindenünnen fáj.
