|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
Mikor karjába emelt az est,
mint festő holdkaréjt, csillagot fest,
az ég bársonyfekete vásznára.
Reménylámpást gyújt, mint tegnap,
pedig tudom, nem jön ma sem el.
Rám szakad az éj, mint gyermekét megölel,
álom fátyollal takarja szemem,
őrült képek cikáznak, lobban lángja,
a szerelem haldokló parazsán.
Vártam rád, de nem jöttél,
csak vádak sikoltanak agyamba,
halálhörgés a remény
néma szavak döfnek belém.
Kegyetlen a hajnal,
hisz fénye egyedül talál,
nincs senki az ágy túloldalán,
csak hideg párna, meg takaró.
De várlak, mert várni kell,
mint síró gyermeknek anyjára, ki nem jön el.
maszatos kezével törli arcát,
és nem békél a világgal, mert fáj neki.
Fáj nekem is, még ha tudtam is,
hogy a magány, mint bujdosó madár
fészket rak szívembe, s talán ott marad örökre.
De nem akarom, kiált a lélek,
mert szállni akar, szabadon, párban,
ahogy a gerlék tavaszi nászban.
Most az éj, kegyetlen varázsló,
fénnyel képedet rajzolja a falra,
megérintenélek, de a semmi kifolyik ujjaim közül,
és a tegnap emléke, a holnapot felfalja.
Meg nem élt álmok botorkálnak
a hajnali ködben.
Fagyos karjába emel az idő,
s a nincs tovább karmolta sebek
lassan beforrnak.
|
|
|
- november 14 2009 14:17:32
Nagyon szépek a hasonlataid, szomorú magány képeid.
Maryam  |
- november 15 2009 09:40:27
Kedves szhemi. szomorú a magány, de gyönyörű képekben írtad le.
Szeretettel,Korin |
- november 15 2009 18:52:48
Szomorúan szép. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. július 31. péntek,
Oszkár napja van.
Holnap Boglárka napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
