Ablakomon halkan kaparász
az őszi esőben felém ásító unalom.
Semmire sem tudok gondolni. Egyszerűen
üres a fejem, agytekervényeim is eltekeregtek
valamerre aludni. Egyetlen szinapszisom sem tüzel.
Bármerre nézek homály, szürkeség, bárgyúság.
Lehet, hogy megbolondultam hirtelenében? !
Krokodil-agyam is teljesen kihült volna?
Ki kellene tátott szájjal feküdnöm egy
meleg, fehér sziklapárkányra,
nézni a fodrózódó semmit,
a feketeségben el nem
suhanó, fehér
vitorlákat.
