Napkorong

Én úgy vagyok, mint számolatlan
embertársam együtt véve és
külön, külön.
Pihenő testemben tovább
keresi az ok okozatai
között lehetséges önmagát
vajúdva izzadón a lélek
boldogság fájdalmán nevetve.

Én úgy vagyok. Számolatlanul
az időre feszülve, mint ki
embertársa
gyermeke ősének őse,
hogy gyermeke lehessen újra, s
újra meg újra, mert dolga nincs
csak távolodjon önmagától,
egyre, egyre, és közeledve.

Én így vagyok, mint számolatlan
embertársam együtt véve és
külön, külön,
pihenő testemben tovább
gondolva a nappaloknak zaját,
védtelenül hagyva prédaként
a lélek száguldásakor az
az anyagban lüktető létet.

Én így vagyok számolatlanul
az időmre feszülve külön,
külön, és
együtt véve távolodva
önmagamtól, és közeledve,
küzdő hasonmásként önmagam
kezében szorongatva létem
kudarcát.

Hozzászólások

sziszifusz - november 19 2009 00:34:00
Kedves Mihály!

Egészen kiemelkedő amit ebben a témában elénk hoztál!

Meghasonulva önmagunkkal. - Hú ezt nagyon jól megírtad!!

Kiemelésre méltónak tartom!

Minden részében tetszett!

Szeretettel: szisz

winston - november 19 2009 07:06:18
a harmadik versszak nagyon-nagyon tetszett...

Torma Zsuzsanna - november 19 2009 07:38:33
Nagyon szép, formailag megszerkesztett vers, a számolatlan és a számolatlanul szavak vissza-visszatérnek, kihangsúlyozva a mondanivalót,
Most is, mint máskor, gondolkodásra késztet, mert a mondanivaló olyan csomagolásban van, hogy előbb ki kell "csomagolni", hogy fogyasztható legyen!

Üdv.: Torma Zsuzsanna

genezisz - november 19 2009 16:44:14
Ha van mondandód közöld.
Ezért született ez az oldal.
Koszorút senki sem tesz a fejedre ezért,
de legalább olvasunk egy -egy jó verset töled.
Lent is jeles.

uff.
g

Maryam - november 20 2009 11:19:10
A versed elemző, filozofikus hangulata különleges, az ismétlések ezt meg is erősítik. Tetszett.

Maryam

Peszmegne Baricz Agnes - november 20 2009 15:44:30
Kedves Mihály!

Megpróbálom visszabontani a verset.

1. vsz.:
[u]Általában [/u]a költő
[b]"Én [u]úgy[/u] vagyok[/b]"
olyan, mint az emberek lelke: kivétel nélkül mindenkié
[b]"mint számolatlan
embertársam együttvéve és
külön, külön."
[i]ambivalens érzésekkel "[/b][/i]
[b]boldogság fájdalmán nevetve"[/b]
kínlódik
[b]"vajúdva izzadón",[/b]
ha dönteni kell
[b]"Pihenő testben tovább
keresi az ok okozatai
között lehetséges önmagát"[/b]

2. vsz.: Általában a költő
[b]"Én úgy vagyok." [/b]
olyan időtlen
[b]"Számolatlanul
az időre feszülve",[/b]
mint az Isten,(saját képmására...)akinek az a dolga, hogy teremtsen
[b]"mint ki
embertársa
gyermeke ősének őse,
hogy gyermeke lehessen újra, s
újra, meg újra" [/b]
és azt vonzza magához vissza.
[b]"mert dolga nincs
csak távolodjon önmagától,
egyre, egyre, és közeledve."[/b]

3. vsz.:
[u]Konkrétan[/u] a költő
[b]"Én [u]így[/u] vagyok" ,[/b]
és mint minden ember
[b]"mint számolatlan
embertársam együttvéve és
külön, külön," [/b]
teste a lelkének van alárendelve.
[b]"pihenő testemben tovább
gondolva a nappaloknak zaját,
védtelenül hagyva prédaként
a lélek száguldásakor az
anyagban lüktető létet."[/b]

4. vsz.:
Konkrétan a költő
[b]"Én így vagyok"[/b]
saját földi életében
[b]"számolatlanul
az időmre feszülve" [/b]
két énje: az isteni és emberi, a testi és a lelki, folyamatosan harcban áll [b]" külön,
külön, és
együttvéve távolodva
önmagamtól, és közeledve,
küzdő hasonmásként" [/b]
szükségszerűen kudarc éri, amihez ragaszkodik.
[b]" önmagam
kezében szorongatva létem
kudarcát."[/b]

Oldalakat lehetne írni arról a logikusan felépített gondolatfüzérről, amiről a vers szól.

A koszorú kijár.

Az értő olvasást meg kellene tanulnunk.

Persze, ha mellétrafáltam, akkor szólj rám.

Szeretettel: Ági

Nagyerdessy - november 20 2009 21:09:59
Köszönöm a hozzám szólásotokat!

Ha most álszerény lennék, csak azt mondanám, ér-e ennyit egy tízperc alatt papírra vetett gondolat.

Szerényen viszont azt mondom, minden másodperc fontos, ha az ember érzi annak ismeretét, és láttatni tudja másokkal.

És még csak annyit! Ideje volna megtanulni azokat az alapokat, amik érthetővé teszik másoknak mondanivalónkat. Csak remélni tudom, egyszer lesz valakiben annyi hit, alázat, kitartás, aki nem csak mutatja a fényt, de megis tanítja a benne való látást. És lesznek alkotó követői is.

Mihály