Vijjogva süllyed és eltompul lassan
markomba fáradt sirály madár,
bőrömbe ázik és kicsorog onnan
hangja csak éhes, szikkadt, sivár.
Foszlányokká tépve a tengert sebezte,
ezt a paplanná gyűrt azúr-vizet
élesen csillaggá egyesült felette
a homokba hulló ezüst-szövet.
S míg vörösen alvad a díszlet az égről
és párnámba szivárog minden homok-
ujjaim ázott aszalt-barázdák
vérem az éhes szúnyog rajok
lemeztelenített tápláléka.
Csak egy nagy kékség
e hullámzó legyező
halak suttogását elnyelő
nyers koporsó.
rapista - november 20 2009 09:46:30
hm ezek a képek - öncélúak, vagy képzavar..
nem akarom a ers értelmét mondanivalóját fejtegetni - persze az abszurditásban, bármennyire szomorúság ömlik el rajta, a képek ralistását nem lehet számon kérni..
(ELNÉZÉST NEM SPORTSZERŰ, AZ ÉRDEKELT NÉHÁNY HÉTIG NEM VÁLASZOLHAT..bb - bocsi)
bZsanna - november 20 2009 16:11:32
Nekem teszik ez a vers nagyon is!
Graulálok a szerzőjénekí!
