Szürke arcát mutatja most a város.
Apró tócsákba nézi magát, mint aki álmos.
De nem, csak az ősz fátyla lebben át rajta,
gyász ruháját az idő, maga varrta.
Füst és köd marja az aszfaltot,
képpé rajzolja a hajnali fagyot,
néma ablakok üvegén az eső csókja ragyog,
kapualjak sötétjén az idő átrobog.
Lassan ébred a világ, apró fény-csók arcán,
egy hontalan mocorog, rongyokból vetett vackán,
villamos csörömpöl, néhány részeg alszik hátul,
s a hajnali város kapuja, nyikorogva kitárul.
genezisz - november 23 2009 20:17:58
Jó reggelt
Mivel hajnal kelek ,s kapunyitásra érkezek
ezért is kedves a fenti versed kedves mester
üdv.:gen
gondola - november 24 2009 12:10:29
Szia Szhemi!
Fáradtan indítod írásod érezni, a város túl van egy nehéz napon. Közben belecsempészed az ősz színeit, hangulatát. Ahogy haladunk, egyre mozgalmasabb a kép. Szinte hallom a hangokat, tágulnak a határok. Remek versed született!
korin - november 24 2009 12:52:58
Ez nagyon tetszik
különösen, mert imádom a hajnalokat.
Az az én időm.
Szeretettel,Korin
