amikor kiloccsan a bor túlcsordul
a lélekben játszó fénybe fordul
és ellibben előtted a szoknya
mint egykor megkondult tornya
lakója az öreg harang kísérve
futó kis hangok mint kisértet
ha megállsz szemben a toronnyal
elfutnak előtted az idő alakjai
apostolok járják s az ajkai
csókkal fogával más édes dologgal
az emlékezésbe mint almába harapnak
s a hiánya látszik véres fognyomokkal
a nedves kövezet könnyeivel kirakva
Maryam - december 02 2009 07:04:25
Jól tudsz sejtetni...a múltat összekapcsolni a jelennel...
Maryam
reitinger jolan - december 02 2009 08:16:28
Az múlt nyomai közt, ha sétálunk bizony ilyen gondolatoknak kell, hogy az eszünkbe jussanak.
Az én fülemnek kár, hogy páratlan sorral írtad meg ezt a verset, egy utolsó sort még fűzz hozzá !
Szeretettel Joli
rapista - december 02 2009 09:36:30
Szándékos, kedves Joli ez a "befejeztetlen" szonett:-))
Schuberthez sem fűztek negyedik tételt.. mert a legerősebb sorra fut ki!
Csak keresd meg az összetartó rímeket
bZsanna - december 02 2009 14:58:12
Érdekes ez a szonett. Valami hasonló érzés fog el, mikor visszagondolok a történelmi városban volt élményeimre, s szerelmeimre.
Szeretettel, bZs
sziszifusz - december 02 2009 19:16:43
Prága egyik szépsége ez az óra.
Gondolom a történelmi múltra is utaltál az utsó 3 sorban.
Sokat megért e tér
repültek itt is a golyók,
folyt az értelmetlen vér,
hullottak a gondolkodók...
Igazán jó vers szerintem, mert megmozgat.
winston - december 02 2009 20:23:09
érdekes vers, különös melankólikus hangulattal, többször is olvastam...
