Ébren álmodott, de nem tudta miért.
Reményt adott neki a jelen, véget ért.
Elt?nt el?le az út, ösvény csupán.
Halott a jöv? a szerelem után.
Emlék lett a múlt és visszanézni fáj.
Maradt a jelen, mi elmosódott táj.
Az egy igaz társ a k?szikla maradt.
"Nem fáj semmi, még a kételyt is tagadd!"
pedig a k? is tudja elemészti ?t.
Ez maradt, más mi adhat neki er?t?
Megszokás lett, hát az élete célja,
megszokásból él, s ez lesz majd a sírja.
A szíve szilánkokban ,s lelke mélyén
Úgyis marad, csak az élete végén
jön rá arra, hogy hol és mit hibázott.
Szívét olynak adta, ki rá nem vágyott.
Keser?ségét öntve minden szóba.
Imát kezd, de azt elnyeli a szoba.
Az oltáron fekszik még könnyes arccal.
Számára vége, mit sem ért a harccal.
Felordít még egyszer: Uram mond miért?
Válasz nem j?, az ? kínja véget ért.
shakraf - szeptember 14 2007 20:11:10
"véget ért az álma, amit?l ily érzések rohantak végig rajta. az álom mint a kapcsolat, az ébredés, mint szakítás az álombeli idill elvesztése..."
vagy mi...
