Napkorong

A kukorica nem ügyelt a babra,
de szárán tekerőzve futni hagyta,
az ráigazult, adózva a jónak,
míg egydallamú zölddé súlykulódtak,
s így ölelőzve sehogyan se látszott,
hogy ki kezdte a napfénnyel a táncot,
a szár meg nőtt, hát ráölelve – szánva –
a bab kötést font a vastagló szárra,
s nagy zsibogású ösztönnel keresték
az összesercült levelek szerelmét,
telt-múlt idő, a termés munkát érett
a hozzáértő gazda két kezének,
hisz főállású kukorica mellett,
meg-meghúzódva tarka bab is termett,
s a nagy érésre előállt a lazsnak,
kitárítva a száradást a napnak,
s a legtöbbjük, mint szikraszem a lángból,
pár nap teltével kipördült magától,
a makacsabbakat lágy kezek verték,
a szárat rázták-vonták, fölkeverték,
én csak a mozgás ritmusát emlékszem,
s a gyönge port az újult szelelésben,
meg arra, ahogy vászonzsákba rakták
az árva szálak leggyönyörűbb magját,
ahol illendő alkalmakként várt a
megfüstölődött csülök illatára.

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - május 19 2010 14:05:16
Kedves Mityka!

A címet olvasván rákérdeztem magamban: mit keres a bab a kukoricaszáron, de hiszen olyan kézenfekvő! Hiszen sok-sok évtizeden keresztül mi is a babot kukorica mellé vetettük, s még volt olyan is, hogy belegörnyedt a kukoricaszár a nagy "ölelkezésbe"!
A fehérbab - mert olyan is van futós fajta - sokszor kipördült a megszáradt hűvelyéből, ezért őszre kelve, kukoricaszedésre már nem csak kicsíráztak, de még ki is leveleztek. Ha fagy nem lett volna, még kétszer is teremne a bab,más növényféleségekkel együtt.

Nekem mint eddig is, most is nagyon tetszett minden, amit leírtál a magad egyedi kifejezésmódján!

Üdv.: Torma Zsuzsanna