A remény még él, lassan hamvad,
forrásai elapadnak.
B?neim nagyok, és egy katlan tüze éget,
lassan de biztosan eltemetlek szeretteim téged.
Sírok, és zokogok
fájnak a tegnapok,
de már csak a mának élek!
bocsáss meg istenem,
szerelmem!
Így szeretlek téged!
Már csak te vagy nekem,
meg egy veszett élet.
Szerelmem!
Így szeretlek téged!
Halottak látogatnak, szeretnek és búcsúzkodnak.
Ezt még isten se perli t?lem vissza!
Pedig szívem már nem tiszta.
Istenem,bocsáss meg!
A pokol tornácán állok,
Szerelmem bárhol vagy,
itt talán még rád találok.
S Isten ismét megbocsátott....
Hogy adom lelkem neki vissza?
Szívem, mint egy szikla.
Még egy lelket hozok vissza,
hozok vissza.
denes - október 08 2007 05:10:34
Ezek nagyon gyötrelmes sorok, fájdalom és szerelem váltja egymást és valami mélységes elkeseredés.
Totika08 - október 08 2007 09:11:58
Ez szép vers, lehet érezni benne a fájdalmat és a szerelmet.
gosivali - október 12 2007 22:54:31
Vívódó, szomorú hangulat árad szép versedb?l, ám felcsillantod szerencsére a reményt... Különös, hogy a vers reménytelien indul, s a végére er?södik a vívódás, a fájdalom... Nagyon átélhet? hangulatú.
