...
És akkor sírt.
Nem is igyekezvén eltakarni,
elrejteni arcát el?lem.
Felemelt fejjel szegezte rám
könnyeinek kiáltó
egyedül-igazságát.
S én félt?n-félve olvastam
gyönyör? szemeib?l ki,
hogy megsz?nt körülötte a külvilág,
s hogy érdektelenné lett benne
minden, ami volt vagy ami lesz.
Önmagáról is megfeledkezett rég.
Engem éhezett menthetetlenül.
Rám várt, az esend?re,
szíve minden dobbanásának
kínzó szomjúsága.
Szemeimbe forrasztott,
könnybelábadt szerelmével
láncolt magához mind er?sebben,
s tette az id?t id?tlenné
magunkért vele.
Simogatásaiban
talán még azt is
gyötr?dve kérni véltem,
hogy tanuljam meg végre
szeretni önmagam, ahogy ? teszi.
S én egyre újuló hittel csodáltam,
hogy oly' kérlelhetetlenül mondja
és csak mondja némán
a "Csak Te kellesz!"-eket.
Nem t?rve,
nem engedve megingásom;
a szégyenkezés, a zavar
el-elpislogását.
Arcomat a tekintetébe emelte,
s én csak néztem ?t,
míg megrendültségemben
végleg utol nem értem.
És akkor sírt,
s megölelt.
...
encikeangel - október 10 2007 20:29:58
Nagyon szép vers. grat
marica - október 11 2007 17:08:33
Nagyon szépen folyik a versd végik az erekben, Valoban megrendíthetetkenül, ennek a szerelemnek nem is lehet ellenállni.
Szeret önmagad helyett is)
Neked csak viszonozni kell.Bár én is írhatnék ilyen csodás veret.err?l az érzelemr?l.
Gratulálok
Marika
era - október 12 2007 16:45:35
Nagyon szép versed megérintett!
Era
Barbi - október 20 2007 22:11:56
Köszönöm mindenkinek, kedvesek vagytok.
grat 
