es?mosta éjszakákon egymagamban ballagok
téged idéz minden dallam, mit fejemben hallgatok
behunyt szemmel kopott lépcs?n, emlékeink idézem
arcom könnyes, szívem bú. legbebelül még érzem
érzem azt, mit nem mondtam ki, lehullott csillagom
de idebent felemészt a bánat, mert hiányzol nagyon
mindenütt kereslek, és mindenütt megtalállak
de bárhol is lelek rád, az illúzió, mi kett?nk közé állhat
bármit odadobnék, bármit, hogy úgy legyen
hogy játszhassuk úgy az életet mint szerelmes filmeken
hogy ne kelljen úgy nyugodnom, s ne úgy felkelnem
hogy szívem marcangolja a tudat, hogy nem lehetsz már mellettem
de belémmar a bánat, a felsimerés teret hódít
s minden magányos pillanat, csak teérted órdít
csak te kellesz akkor is, ha lehullottál régen
rút fényt áraszt minden, mert nem vagy már az égen
ha tudom is, mert be kell látnom, nem jösz vissza már
az értelem felfogja, de szívem csak rád vár
s ha egyszer-egyszer valaki mélyen szemembe nézne
a ragyogásán felszólna: hisz ez egy csillag tükörképe
