lapot feszít az égre a hajnal
élet ad neki a horizont
ecset kezében egy napsugár
s le, a talajra
festékként csordul a nyár
mi fönn fölösleg volt
lenn világot színez
bár még csukott ablakszemek mögött
alszik a város
már
hegycsúcsok sátrai mártóznak a kékbe
s apró rögökön feketéjét felejti az éj
komor,szürke szalag lenne az út
de térkép, s iránytű rajt' a fény
ismeretlen ismerőssé színesül a messzeség
s reggelre élet lesz a kép
