|
 Vendég: 28
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,227
|
|
NAGY DOMOKOS IMRE
VADLIBÁK
– Sterbetz Istvánnak –
A magasban húznak gágogva az éjben,
keresik a vizet, ahol leszálljanak,
ámde napjainkban nem úgy van, mint régen,
alig van pihenő, ahol megálljanak.
Igaz, ők sincsenek annyian immáron,
mint mikor felhőként a vizet ellepték –
őket már elérte a pusztító atom,
lélekharagjukat, lehet, megütötték.
De útnak indulnak újra minden ősszel,
aki mozdulni tud, szárnyra kel évenként,
mert szigorú parancs: ősszel indulni kell,
hisz csak így marad meg az újabb nemzedék!
A magasban húznak merev füvek fölött,
keresik a vizet, pihenőt keresnek,
mert szárnyukon hordják magukkal a jövőt,
amíg csak e földön vadlibák még lesznek!
(Budapest-Sasad, 1981. január 22.) |
|
|
- november 26 2010 10:56:38
Kedves NDI,
remek műben mutattad meg az élő világ jövőjét.
Szeretettel gratulálok: Radmila   |
- november 26 2010 17:28:42
Az a baj, hogy minden állatot meg akarunk szelídíreni /vagy megölni!/ - magunkat embertársainkat pedig megvadítjuk és ennek az árát az élet pusztulása adja ..
ragadozók lettünk
üdv. mamuszka |
- november 26 2010 17:52:26
"őket már elérte a pusztító atom,
lélekharagjukat, lehet, megütötték."
1980-ban került Magyarországon nyilvánosságra, hogy a vadlibák nagymérvű váratlan megfogyatkozása mögött a szovjet sarkvidéki atomkísérletek álltak... Ez ihlette a verset.
 |
- november 27 2010 09:43:39
nagyon szép! nekem a szabadságról is szól ez a vers,
és az élet védelméről, ami szintén összefügg a
szabadsággal.. Remélem jól magyarázok bele
Üdv, Zsanna |
- november 27 2010 09:52:33
Igen, jól. A vadlibák itt az egész emberiség metaforája IS, és sajátmaguk IS.
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 10. csütörtök,
Nikolett, Hunor napja van.
Holnap Teodóra napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
