Végtelen fehérség boritja a tájat,
Égi angyalok szorják ránk a havat.
Puha szárnyaikból hótakarót sz?nek,
S?r? hóesésben boldogan nevetnek.
A Hold szemei könnyekben úsznak,
A tó tükrébe nézve vakon csalódnak.
Vastag jég boritja a Hold ezüst tükrét,
Nem láthatja benne fennséges arcképét.
Kint a téli hideg már-már csontig hatol,
Jégcsap fogai fájon sikitnak a fagytól.
Kint a tanyán egy halvány pásztort?z ég,
De a tél kioltja:fagyot akarok,hideget még!
Kopár fák elvesztik örök büszkeségük,
Görnyednek a hó alatt,elvész az erejük.
Szivük még dobog,az odúban a róka,
Megbújva a fagytól a fa élet adója.
Halkan hull a hó,kristálymez?t szülve,
Gyémántos virágot a Földre teremtve.
Ragyogó ezüstöt hint ma ránk az égbolt,
Oly jó,hogy tél van,ilyen szép rég nem volt!
