Egyedül van a négy fal rabságában
Barna haja mosódik arcába
Gesztenye szeméb?l csillognak a gyémánt könnyek
Mit összeszed a végtelen a sötétségben.
Takarója alatt reszket egész teste
Mi gyenge már, akárcsak csöppnyi lelke
Ott lelhet csak maradék csendet
Miben egész nap lélegzik remegve.
Démonok szorítják vérz? szívét
Mikor az álmok világát meglelé
Kormos lesz tenyere minden érintésre
Sivár lett lelke a haláli leheletre.
A kulcslyukon szivárog valamicske
Fénynyaláb a külvilágból nevetve
Egy Sz?keség csalja ki a zordba
Mert tudja, segíthet, ha baj van
Valamiféle tisztaságot vél felfedezni
De nem az ételért, mit vittek neki
Szorul torka, nem eszik már sose
Lelép az ágy mellé megszeppenve.
Két alak bontakozik ki a világosságból
Szemének nem hisz, hiszen nincsenek oly távol
Nyújtják kezüket, nem szólnak. Néznek
Önmaga tükörképét látja meg szemükben.
El?ször csak halványan pislogva
Nem ismeri fel, kit lát a pupillákba ragadva
Sápadt. Megkeseredett. Szomorú Bábot lát
Sikoltva ismeri fel saját valóját.
Remeg csak s sóhajok azok
Mik elhagyják gyönge szavakon
Liheg. Könnye csak potyog. Mily szép
Megjelent az egyetlen gyógyír: A Remény.
Nincs más kiút, ha akar
Még egy jót nevetni a felh?k alatt
Két kéz mi segíthet mostan
Barátság s Szerelem. Egyszer? falat.
Barát. Ki ismer, s mégis Veled tart
Hibáidat elfogadja, hallja suttogásodat
Felismeri hazug szavaidat
Nem lök el, ha ellentétes a hangulat.
Szerelem. Felemel? rózsaszín világ
Madarak csicsergése a Végtelenen át
Apróbb tekintetek mik megjelennek
Csókok s érintések a bús szívnek.
Nem halhat meg. Még nem.
A világ csak tombolna ijedtében.
Szükség van még e Fehérke Lányra
S reméljük, sikerül új er?vel állnia.
