Napkorong

Mindig a nyár idején kell számot vetni az évre,

Hogy maradunk szabadok, hogyha megint jön a tél.

Mert amikor már lombokon érzik a Tél közeledte,

És még nincs tüzelő, hasztalan ám a panasz.

————————

Most szedi ráncba a Nyár tiritarka virágait éppen;

S tétova holnapnak érleli békéjét.

Gondosan óvja a téltől a holnapi szót, a jövendőt,

Él igazul, komolyan, s holnap is él a világ.

—————

Élet a Lét törvénye: s az Élet a Lét az Időben;

Kaptuk a Múlt örökén, s adjuk a holnapon át.

Éppen a körforgásban rejlik a Létnek a célja;

Végtelen ösvényen tartani Istenhez.

——————

Mind, ami él a világban; boldog, s tiszteli Létét;

Tán csak az ember, aki nem lesz hű egyedül.

Vak lövedékként száguld semmibe emberi népünk;

Száz jel is intene, ám egyet sem figyelünk.

—————-

Rossz, sunyi régi lidércek lesnek ránk vigyorogva;

Gyűlölet, önzés és ostoba, kapzsi profit.

Önmaga jobb érzését ritkán hallja az ember

Külső ingereket hallgat esztelenül.

Ámde imádata tárgya csupán egy fantom: a Semmi;

S ennek a daimónnak “objektív” nevet ad.

—————–

Nyár idején kell számot vetni a Létre örökké;

Érik a Mindenség, magzik a fürge Jövő.

Rossz telek ormain át most épül a híd a Jövőbe;

Távlatok átlépnek, ám a Kudarc lezuhan.

————–

Egy a mi Földünk, és egységes az emberiség is,

Ámde nem egyféle hit visz a csillagokig.

Hogyha az emberiség sodródó, tétova massza,

Vár rövid álmok után rá az örök feledés.

————–

Atlantisz szava nem hallatszik a mélyből a földre,

Pénz csörgése miatt nem jut szóhoz a múlt;

Minden romlottság, amiért jött egykor özönvíz;

Újra tenyészik már – s most még bárka se lesz.

—————-

Mit tehetünk? Őszinte legyen mindenki magához,

Van még értékünk: hit haza, munka, család.

————–

Nyár idején kell számot vetni az éggel, a földdel;

Gazdag a Múlt öröke, s dús televény a Jelen.

————-

Messze kiáltani nincs mit; a szél tovaűzi a hangot;

Kis körök esti tüzén épül a tiszta Jövő.

———–

Bízzunk, hogy más népek is érzik a kor levegőjén;

Új sárkány-hadakat új mese győzheti le.

———-

Hogy szabadok lehetünk-e a köznapi léha világban,

Belső lét-fegyelem, s nem pénz döntheti el.

———–

Mint száraz falevél; teng-leng a világban az ember;

Távoli szél viszi, míg elfedi gyorsan a sár.

Mennyire más, aki új hajtást hoz a Lét gyökerére,

És szeretetben lát itthoni szép napokat.

———–

Új értelmet kell már adnunk régi neveknek;

Régi dal új szövegét várja a csillagos Ég.

——–

Semmire sem mehetünk formális játszadozással;

Leljen a Lelkekben visszhangokra a szó.

———-

Tétova káosz az új hétköznap tompa világa;

Szedjük ritmusba, hogyha jövőt akarunk!