Lávaként törnek elő a szavak.
Vehemens érzések raja halad,
Araszolnak a pőre monitoron
Ujjbegyeimbe másznak, s lekopogom
A szavak strófákká válnak, születnek,
S megrendítően engem is meglepnek.
Én írtam ezt, Enyém ez az élet?
Én volnék, akiről én most beszélek?
Egykor élt, és tán én voltam valaha?
Újjáéledek szerelmeim soraiban csak !
Körül ölel a fájó rímek között.
Bár valaha volt szerelem, rég porba költözött.
A rezonancia nem szűnik soha.
Nem létezel, s még sem tűntél tova.
Tetszhalott emóciók még is vágynak.
A sorok közt egymásra találnak.
Eta-Etusom - december 13 2011 10:22:24
Ha van egy pár percetek akkor füleljetek bele ebbe a csodálatos feldolgozásba....és kedvelitek a zongora játékot..
Szeretettel mind azoknak akik idelátogattak..Etus
hzsike - december 13 2011 14:55:48
Kedves Eta-Etusom!
Gyönyörű a vers is, és a zongorajáték is. Borsódzik a hátam, annyira szép, finom, és nagyon érzéki.
Szeretettel olvastam, hallgattam.Zsike
Radmila - december 13 2011 15:10:22
Drága Etusom,
az alkotás menetének gyönyörű végigvezetése, és a befejező két sor
korona az egészre.
Szeretettel ölellek: Mila
fava - december 13 2011 19:58:29
Csodálatos kettős érzésben,élményben volt részem...köszönöm!
Szeretettel:fava
