A éj csillagködös kövén
meglebbenti fátylát
egy csodás igézet.
Varázslatos e táj,
semmit nem fed homály.
Az égi tó tükrén
csendes álom suhan,
mennyei dallamok
ringatják a lélek
bársonyos fonalát,
s a szárnyaló képzelet
kitárja a végtelen
tündöklő ablakát.
Lépte már kopog
a holnap tornácán...
csillag szilánkok
szétszórva hevernek,
új álmot sző
a tétova mozdulat,
s remegve bújja
az illanó percet...
Érzi...most lesz szabad...
mikor az éjjel pajkos ölelése,
körbe fonja az
ébredő napsugarat.
