Napkorong

Milliárd csatornán ömlik a vér.
Zajtalan szivattyúk nyomják tovább.
E nagy munkában a szív a vezér!
Parancsára lüktet minden ér,
hogy ehessenek a protoplazmák!

Billió sejt táplálékért kiált,
mint leláncolt éhes eb,
ki már mindent felzabált,
amit a környéken talált!

Jaj, ha a szív nem hallja meg.
jaj, ha nem hallja a gyomor,
jaj, ha nem hallja a száj,
ha nem érzi az orr,
és ételt nem szimatol,
ha egyszer enni muszáj!

Az agy rögtön tervet készít
és elindul útján a láb!
A kar kezet lendít
és egy almát leszakít
és a fog máris rág!

De az alma másé volt.
Aki magának nevelte!
A kéz tehát lopott!
Amit ő nem tudott!
Nem tudta a száj sem
sem a sok milliárd sejt!
Csak az értelem!

Valahol mélyen
elpattant egy retesz.
Amelyet odatett,
Aki szerkesztett!
Csepp szerkezet!
Csak arra való,
hogy azt tegyük ami jó!

De egyszerre,
megállt egy pillanatra
az Ember keze!
A levegőben!
Az agy is ugyanakkor leállt
és elnémult a torok hangja!
Csak egy pillanatra!

Senki észre sem veszi!
Az sem, aki figyeli!

A végtelen huzalok,
melyek adják, viszik a parancsot,
mint a telefonok,
e bonyolult titok,
egy helyen meghibásodott!

Az összkép nem változik!
A vér ugyanúgy áramlik!
Működik tovább a gép,
mert a többi retesz még ép!

Az alma sűrű csatornákba jutott
és minden sejt almát kapott!

De az alma,
néhány perc múlva
végleg elfogyott!

Az éhes sejtek, mint kicsiny gépek,
új üzemanyagot sürgettek!

Egyre jöttek a vészjelek!
A vezérlő agy jelzőreléi
anyaghiányt jeleztek.

S akkor gyorsabban, mint az előbb,
egy, kettő, majd több
almát szakított a kéz!
Zsebet, zsákot tömött degeszre!
Zsákmányát biztos helyre vitte!
Érezte, hogy mindez nem nehéz!

Nehezebb dolgozni!
Fákat gondozni!
A termésre várni!
Végül leszedni!

De a Nagy Tervező,
az embert így tervezte!
Így formálta az Idő!
Ilyen életre ítélte!

Aki lopott, fáradtan lerogyott!
Keze remegett, riadtan nézett!

Nem hagyott e nyomot?
Nem űzi e Végzet?

Gyanús volt minden nesz!
Feszülten figyelt,
minden apró jelt!
Közben elpattant egy retesz!
Ami arra való,
hogy azt tegyük ami jó!

Ezután akkor is lopott,
ha éppen jóllakott!
Cipőért, ruháért,
egy kis dáridóért,
ékszerért, leányért!

Mindig egy retesz,
lett az áldozat,
amitől könnyebb lesz
meglopni másokat!

A gyanú árnyéka nőtt!
Szemek figyelték őt!

Végül csattant a kérdés:
e vagyon, honnan való?
Pattant egy retesz és jött a szó:
Mikor szült vagyont a henyélés?
Csak munkából ered a gazdagság!

A lopást követte a hazugság!

Aki hazug, az könnyen is hisz!
Sok gaz szövetség rabja lesz!
Kell, aki falaz, aki hírt visz!
A gazság sokfelé kötelez.
Saját útjáról könnyen letér,
jön az erőszak, végül a vér!

Bélyeg, mit már le nem törölhet,
és az elrontott, átkozott élet!

Hozzászólások

Dellamama - március 04 2012 06:46:04
Kedves Tibor!

Csodálatos versed olvasom:, A leszakított "alma "miatt, halandók vagyunk , bűnben élünk. Szervezetünk sem tökéletes. Hol ez, hol ez elromlik, mert nem vagyunk tökéletesek. sem testünk sem lelkünk. Hol mi csaljuk meg lopjuk meg a másik embert, hol nekünk hazudnak. Sajnos " ami lent az fent" igaz. Az egész világ romlott!

Szeretettel: Dellamama

gufi - március 04 2012 10:34:39
Kedves Tibor!
Versed felér egy teremtés-történettel, továbbá egy igazi biológia órával, na meg egy kis társadalmi kórképpel. Köszönöm, hogy az órákon résztvehettem.
üdv:gufi