Napkorong

Lehet, hogy egyedül könnyebb Neked,
Hisz ki tíz métert ugrik, húszat nem tehet.
Azt mondtad egyedül már nem bírod,
S oly távolról az elhatározás egy perc alatt megingott.

Szívem újra éreztem megdobbant.
Élek! - fellélegezve kiáltottam.
S mikor szemedben láttam az ismerős vágyat
Egy pillanatra elhittem, ez nem áhitat.

Beteljesült volna mit újra kértem?
A csillag visszaadta, kit életemnek véltem?
Istenem, mondd, hogy szeret még nagyon
S félelmén túllép a mai napon!

Fejemben egyetlen dallam járt,
"Haza érek ma éjszaka tán..."
Énekeltem, ugráltam s éltem,
Tudtam ez az igazi énem.

Beléptem... Ismerős a hely, a kép, a szó.
Fejemben csak szép emlék található.
Elképzeltem a nyár forró dalát...
De hibáztam, hisz hamis az ölelés s a vágy.

Elég volt, túl rég küzdök az árnnyal!
Sebeket bevarrva nem törődve a magánnyal
A nyarat nyár, majd ősz követte,
S erőmből kifogyva élek megtörve.

De nem mutatom, hisz már erős vagyok.
Kinek kell a sok hazug szó?
Nem kell az, ki szánalomból szeret
S nem látja már a valódi énemet.

Ki mer, az nyer, mondják az okosok.
Én nyertem! Mit? Ha mást nem, tapasztalatot.
Ki voltam, az vagyok, én élek.
S már az idő sem képes legyőzni a távollétet.

Ha a hiány varázsát megtöri egy pillanat,
S már nem hallom a saját hangomat.
Akkor már tudni, minden hiába.
Szeretheted bármennyire, ő már csak életed álma.

Kérdések halmát fülemben hallom,
ÁLLJ! - parancsolom, hisz messze jár, más utakon.
De mégis, ha nem a magányba menekül...?
Mindegy már... Szememben egy könnycsepp ül.

Én élek! Boldogság arcomon.
Ő mégis képes átlátni álarcomon.
Annyit mond: "Nem tudok élni véled!"
Szívem darabokban hever, de még élek.

Mást nem láthat, boldogan élek!
Hisz elengedve szíve könnyebb, de én még félek.
Így szívem lezárom, jobb a magánybörtön,
Övé marad, de összetörni nem tudja s én élhetek örökkön.