Fáradt vándor arcát szellő simogatja,
nem találja útját sötét éjszakába.
Fénytelen az éjjel, csillag nincsen fénnyel,
semmi sincs a lelkemben mely fényét szórja széjjel.
Álom árnyát világítja a mélysötét szürkeség,
komorság és bánat itt üde színfolt-egység.
Lelkemet elevesztő sötét könnyű mámor,
suhan át az éjen, nesztelenül-bárhol!
Erdő legmélyén, mint fekete felhőben,
fény gyúllad az éjszakában éppen még időben.
Parázsló fénysugár szeretetet áraszt,
de minden titkos fényre nem kaphatunk választ!
hzsike - október 18 2012 09:56:32
Szép hangulatú vers...
Szeretettel:Zsike
Zsolesz25 - október 18 2012 10:01:46
Kedves Zsike! Örülök, hogy tetszett. Zsolesz
Dellamama - október 18 2012 18:29:08
Gratulálok!
Ismét egy nagyon szép verset olvashattam Tőled!
Üdv: Dellamama
Friderika, mellékelt dala is nagyon tetszik!
Zsolesz25 - október 18 2012 19:53:10
Kedves Dellamama! Örülök, hogy tetszett a versem. Maradandó kincseket csak szeretettel lehet adni. A vesrírás akkor megy könnyen, ha szeretet sugárzik benned. Így írásodban is megérződik a szeretet árja. Zsolesz
