Apám, Apám, gondolok Rád szüntelen,
A múló idõ sem homályosította el fényedet.
Szenvedésed gyermekként éltem át,
És mindig vártam és vártam a csodát.
A legnagyobb vágyam az volt énnekem,
Hogy csak egyszer! sétáljunk együtt a hegyeken.
Hallgassuk együtt a madarak énekét,
És fussunk, fussunk a zöldellõ rét felé.
Sajnos a sors ágyadhoz kötött,
S még mozdulni sem volt elég erõd.
Ragaszkodásom hozzád nagyon erõs volt,
Elveszteni Téged nagyon nehéz volt.
De nem vesztettelek el örökre,
Mert szívemben hordozlak mindörökre.
denes - január 17 2008 12:12:12
Így van kedves Babian, veled van õ most is és örökre.Szép emlékezet ez a vers.
mullerildiko - január 17 2008 13:00:41
Kedves Babian ! Igen õk mindörökre velünk maradnak. Õrizd az emlékét a szívedben,Apukád bíztos bûszke rád ott fen az égben, hiszem, hogy õk még ott is vigyáznak ránk. Szeretettel: Ildi
zsuzsu - január 17 2008 23:38:32
Úgy van ahogy az utolsó két sorban írod. Akit szeretünk az mindig ittmarad velünk. Szép a versed. Szeretettel: zsuzsa
marica - január 18 2008 11:10:26
Nagyon szépen emlékezel Édesapádra!
Hidd el! Míg élsz veled benned mindig élni fog.
Gondolatban fogd meg két kezét,
elvezet oda, ahol virít atarka rét,
Hol ezerdõ mélyén titkok rejlenek,
Elkísér Õ, s kettencsodáljátok a kék eget.
Szeretettel: Marika
Babian - január 19 2008 01:39:24
Köszönöm, hogy olvastátok. Marica kedves versikét írtál. Köszönöm.
