Tisztaság, bolondság, fényes üde restség,
szívemben a bánat, könnyed-sima kétség.
Szállok a fiatalság, örök harcmezején,
életem aranyozza, a narancssárga napfény.
Bűvös bóbitáknak, könnyű-sima lényét,
virágzó kaktuszok, folyton színes létét.
Varázsolja álom, létnek örök voltát,
Hófehérség árad, elalszik-szundikál.
Megmarad a sugár, könnycsepp-szárad, alszik.
égben, nagy felhőben, harmatként felizzik.
Ilyen lenne tényleg, ha tiszta lesz az ember?
minden jó léleknek, senki sose felel?
Lökődik az élet, pusztaságnak szárnyán
havas hegycsúcsok közt, sivárságot talál.
Örök létnek álmát, nyugvó hó borítja,
senki sincs ki álmát, halkan megzavarja.
Kövess engem kérlek, mutatok egy utat,
mely most téged innen, a boldogságba juttat.
Történelmeken át, suhanunk, vágyódunk,
de senki sincs már itten, ki segítene rajtunk.
