Gyengéd karjaid közt fekszem, és dúdolok egy dallamot szerelmesen.
Te alszol én, pedig hajadba túrok,
és úgy tekintek arcodra, mintha e pillanatban látnám újra.
A réten fekszünk a sok száraz virág között.
Megannyi illat leng körbe, békés a táj, a madarak csiripelnek, én itt vagyok veled.
Kell ennél több?
Aligha!
Vagy mégis.
Lelkem szabadságra vágyó szava hív a rengeteg felé
Bár én nem hagyhatlak itt, hiszen szükségem van rád, s neked is rám.
Viszont a zene nem hagy alább, és csak húz magával tovább.
Felkelek kedvesem kezét eleresztve a szél a hajamat fújja.
Testem megy megállíthatatlanul, meg nem áll.
Egy szál pipacs a hajamba ragadt, el nem engedi azt.
Majd integetõ kedvesemre néztem, és visszafordultam idõben,
Mielõtt még máshova kerültem volna el.
