Por
A maga alattomos csendességével
Mindent betakar, ellep, újat, s régit.
Utazik észrevétlen szellő segítségével,
Újat elhomályosít, régit szépít.
Belopózik minden zugba, nyílásba,
Rászáll minden ékes szépre,
Szépet félted tőle, hiába,
Rátelepszik az féltett képre.
Mikor kezedbe veszed féltett képet,
Fájó könnycsepp hull, fáj balon a borda,
Látni akarod még tündöklő szépet,
Ám könnyet, körbeveszi a por horda.
Könnycsepp ejtődik kecsesen a porba,
Fuldokolsz, száraz szád, orrod eldugulva,
Szeretnél visszamenni, a por előtti korba,
Bár, az idő kereke, már messze elgurulva.
Nem tehetsz mást, vívsz, a te harcod,
Vagy nem teszel semmit, s belep a por,
Tedd ezt, s lesz szürke, fakó az arcod,
Akkor, torkod sem öblíti már le a jó bor.
|
|
