Napkorong

Tolnai Imre : 2013. június 8-a prózai versszakokban ,összefoglalva

Korán reggel keltünk,
Az indulásra készültünk,
A buszpályaudvarra mentünk,
A buszra fölszálltunk,
Egy szegedi házig meg sem álltunk.

A kapun belépve egy barátságos, kedves kutya fogadott,
Rossz volt viszont látni, hogy megvolt kötve,
De a betérő Embereket vették elsősorban figyelembe.

A terasz és az udvar szép, otthonos volt,
Kellemesen érintett,
A lelkemig és a szívemig hatolt,
A napfény azonban kissé túlzásba vitte,
Így személyemet ennyire idegesítette.

Jöttek az Emberek be,
Barbi, Bözsi, Szilvia, Mónika,
Tibi, a két Bernadett, velük Árpád és György,
Bea, Martin, Janina, Ági és Imre,
Nemsokára beléptünk a ház belső részébe,
Egyből megérintette a füleimet a lényem egyik kedvenc zenéje,
Köszönés után Mindenki leült a kiválasztott helyére,
Ferenc,a ház Ura is bemutatkozott,
Aki elmondta, miről fog náluk szólni a napunk,
Mit csinálunk.

A földszínt tele volt energiával,
Ami rám rendkívül vegyesen hatott,
Az energiák áramoltak,
Volt,mikor jólesően,
Ám akadt ,amikor zavaróan, túlzottan, erősen.

A társaság hangulatos volt,
Bár néha György a párja mellett és mellettem horkolt,
E tette párszor engem is megmosolyogtatott,
Ugyanakkor egyébként keltett bennem aprócska zavaró momentumot.

A ház lépcsős része nagyon kellemetlenül érintett,
Okozott fölérve az emeletre fölerősödő szédülésérzetet,
Bezártságérzetet és a levegővételre nem adott sok lehetőséget,
De sugározta be a napfény a meleget.

A beavató szobába beérve az említett felerősödések némileg csökkentek,
Ferenc által a kérések és mi általunk a tettek következtek,
Lent folytatódtak,
A nap vége felé már nagyon elfáradtam,
A meditáció és az elköszönés után Mónikával a Csonka utcai buszmegállóig sétáltam,
Hamarosan a keresztapámmal Hódmezővásárhelyre visszautaztam,
akivel Mamámhoz mentem,
akivel szintén beszélgettem,
Pár dolog elvégzése után lefeküdtem,
majd álomba szenderültem,
Köszönöm, akik elolvastak,
S meghallgattak.

2013. június 13.