Napkorong

Elárvult, különc, bűntelen.

Börtöne ledőlt, csak súlyos vér

lázad, szenved. Kar, gyűrűs kéz.

Fáj. Csíp, harap. Mentség legyen,

vagy goromba vak gyötrelem?

Fénytelenségét furcsán,

karnyújtásokkal fűzte át.

Tart két keze, vagy látszat ez?

Szél sincs. Folyton érzi csak.

Ints a vaknak, nézd, fűre lép!

Még nézem kipréselt könnyét

és kérdi: a mának sírjam azt?

Sötét van. Jöjj ide te vak!

Molyol csak ősz-színű homály

Pendül csönd. Még int néki tán...

Ma bája nincs, rest, csúnya halk

faj. Szólna néked; szép legyél!

Még bőre oly jó...érdes ez…

Fagy-csókja dermeszt, marja csend.

Vagy ronda vén, s rejtekben él?

Mohón lagymatag, halk, dohog.

Torzó lény-nő. Él még legbelül,

s a halszemű éjben tétlen ül?

Haldd, könnyű énekkel zokog.

Hold jár, dereng a homokon.

Vak, nézzél most csak! Láss eget!

Rőt-csuda nap- alkony jön el.

Föléd terül, nevetve oson.

Átfon. Bohókás, ingbe búj...

Ha kéred, lanyhul, lassú lesz

Csak mondd, szeress még vár az est

Csak még egy szó, s menni hagyunk.

Menj! Szerelmed mennybe jutott.

hol az ott élő száz angyal

boldogan hív: Óh, lássalak!

Csak lássam nem várt csillagom!

Széllel szót váltok. "szüless, bízz",

mondtam. Reszket a szívem benn...

Meleg lesz, remélj, hinni kell!

Vagy ez végleg földre vetne így?

Doromb szól, pánsíp, vész-tülök,

vad felhő táncol, vonyít szél!

Holdam most szörnyülködve néz.

Ég fénylik, feldereng, küld őrt

Éj-tenger- tűz, sodor, forgat…

Sohasem lesz nap, hű uram.

Mondd, ha látsz lomha házakat!

Megkondult! Nézzed, mit mutat!

Bízz, s föltámad lényegem.

Vak szól: Föld! Föld! Föld! Jöjj velem!