Nem köt ide semmi sem.
E földi pokoltól elbúcsúzom szívesen.
Hogy milyen lesz a túlvilágon?
Ó nem is tudom igazán, csak azt hogy szebb lehet.
Itt a földön széttépik a lelkemet,
Szaggatják a félelem fekete démonai,
Miktõl nehéz megszabadulni.
Várjunk csak!
Nem is a félelem szaga bûzlik,
hisz higgadt és nyugodt természet vagyok, csak egyet hiányolok.
Szinte elveszek benne, és lubickolok e keserves élvezetbe.
Az üresség bugyrában forrongva, szánalmas lélekként imbolyogva, félõrült állapotban élve élem az életemet.
Elveszem és lassan megöregedve, céltalanul fel-alá járkálva,
könnyes szemeimet törölgetve, a macskaköves úton lépkedem.
Nem tudok megállni, mennem kell csak menni.
Testembe a lélek hálni jár, nem érdekel semmi sem már.
Egyetlen mosoly próbálkozása sem sikerül,
a boldogság halvány reményt keltõ csillaga messzirõl elkerül.
Babian - február 02 2008 09:12:56
Kedves Eve! Nagyon sokan vannak így a világba, és mikor holt pontra ér az ember el kezdi kutatni a miért-eket.. Nagyon sok kérdésre válaszól a Lelkünk útja címû könyv. Az elsõ három kötetét próbáld beszerezni, ha még nem olvastad.A versedben sajnos sokan magukra találnak. Nagyon élethû ábrázolás. Szeretettel Babian.
Eve - február 03 2008 13:20:58
Kedves Babian!Köszönöm a hozzászólást!Igen sokan elveszettnek érzik magukat bár ez nem tart örökké ez csak egy múló pillanat.Azonban a mai világ kegyetlen és az élet is vele egyetemben.Köszönöm a könyvajánlót megpróbálom beszerezni.Üdv:Eve
.... és sikeres holnapot:munkában,sorsba
