Az új esztendőre
Valami gyönyörű, szép mesét kéne írni,
minden sorát igaznak hinni,
s minden embernek hírül vinni.
Bele kéne írni minden jót és szépet,
minden segítő, mély bölcsességet.
Beleírni, hogy az ember jónak született,
hogy csak egy dolog örök,a feltétlen szeretet.
Hogy vagyunk sokszor próbára állítva,
de minden rendben, ha a szív tiszta.
Bele kéne írni úgy, hogy mindenki értse,
egy jó világban segítjük a gyengébbet,
hogy az a világ amiről a mese szól,
nem ismeri a gyávát, a megtorlót.
Bele kéne írni még, hogy mindenki tudja,
e világban dicsőség a munka,
itt hajnalonta összeülnek tündérek, manók,
sorra veszik ki, hogyan, mit is alkotott,
s a legkisebb fűszál is, mi nagy erővel nő,
e fényes világba a dicsőségre jő.
Az anya, ki eteti gyermekét,
az apa, ki rakja épp háza szegletét,
a gyerek, ki mindig csacsog,
itt békések, boldogok nagyon.
Bele kéne még írni,
hogy itt nincs semmi ok sírni,
nincsenek nagyok, kik meglopnak,
nincsenek fegyverek, mik ropognak,
nincsen reszkető gyerek éhen,
nincs agyonvert állat a téren,
s a szívekben nincsen gyűlölet sem.
Egy olyan mesét kellene írni,
és a világban szerteszét vinni,
amiből felnőtt, gyerek el tudja hinni,
hogy lehet napról napra jól,
szépen, békében élni.
Valahogy azt kéne hinni a mese nyomán,
hogy szőlőszemek vagyunk csupán,
kiknek mind magában gömbölyű a világ.
Hinni, hogy a szőlőszemek összeérnek,
s a Nap érlel édes fürtöt a mesének.
(Monori Andrea 2013. december 31.) |
|
