|
 Vendég: 26
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
A nap fel se kelt de indulok,
A vonat poros ablakán is látszik,
a világot még homály fedi.
Leszállok, s még mindig sötét van.
Elindulok az útra melyen minden diák jár,
Egyszer csak megállok, s az égre tekintek
A nap már magasan jár , szemem felragyog
Nem gondolkodok s ellenkezõ irányba fordultam.
A várost végig szelem mire célom elérem,
Keresek valamit, pontosabban valakit.
Egy sírkõt melyre egy név van vésve.
Itt állok, s kezemet ökölbe szorítom,
Még mindig fáj!
Nem most történt de a fájdalom nem múlik,
tán nem is múlhat el soha.
Idõ kell még magamhoz térek,
Mesélni kezdek mi is történt miota itt voltam.
Mesélek, és mesélek,
S egyszer csak egy hang hallatszik.
Harang hangja zengi be a tájat,
Felkapom fejem, ennyit beszéltem volna?
Alig hiszem, észre se vettem,
De most már mennem kell, hív az élet.
A nénik már biztos bolondnak néznek,
de õk ezt nem érthetik,
ezt nem is fogják, soha.
Mi ez mintha valaki utánam kiáltna,
Megfordulok de nem látni semmit,
Mondanák sokan mások, õk ezt nem tudhatják,
De én igen,
Itt vagy mellettem és nem hagysz el sosem. |
|
|
- február 09 2008 20:33:45
Nagyon szép a vers!  
Nagyon átéreztem ezeket a sorokat! A fájdalom soha nem múlik el...csak az idõ fog rajta talán halványítani!
Ha mások nem is tudhatják...én tudom...én is érzem ezt...és a lényeg: TE tudod, hogy mindig veled lesz és nem hagy el soha téged... |
- február 10 2008 14:40:05
Szeretteink emlékét mindig ápolni és tisztelni kell. Szép a versed White! Szerettel Babian |
- február 10 2008 21:48:51
Szép a versed. Az emlék megmarad. Szeretettel:Kormi |
- február 15 2008 16:58:20
A fájdalom minbig ott lesz benned akár csak a szeretet. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. július 30. csütörtök,
Judit, Xénia napja van.
Holnap Oszkár napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
