Napkorong

Csörög a telefon, felvegyem..., még hagyjam...
kapkodom a levegőt, csak hangom remegését meg ne hallja..
pár udvarias kérdés.. megteszi ma végre, úgy várom már
rég ismerem ugyan, de ez már most annyira más
és igen, itt az kérdés, a régen várt
akkor rendben, ott találkozunk, ott várok rád...

Mondta, és a vonal elnémult
de nem fejemben, ott minden őrült mód meglódult
igen, igen, igen, randim lesz, ez az már végre
szeretem őt, de ezt nem mondhatom csak úgy a szemébe
hm, de mikor..., hm, de neki kéne először kimondani
ó, istenem, én addig még meg fogok bolondulni.

És ébred a nap, de nem tudott engem megelőzni
izgatott vagyok, már tegnap elkezdtem készülni
mit vegyek fel, és rajta biztos a kék pulóver lesz
tutira, mert az olyan jól megy az égszínkék két szeméhez
időben indulok, megállok az óra alatt a metrónál
azt mondta: ott leszek én majd, ott várok rád

Nézem az arcokat, egyetlen ismerős sem jár erre
lesem az órát, és percenként a megüresedett termet
aztán új csapat, ott egy kék pulóver, jó magas fiatalember
intenék neki, de nem, mégsem ő az, sodródik tovább a tömeggel
hol van ő, a szívem úgy ver, vár csak vár
az idő eltelt, és nem jön, én várok, csak várok rá...

Eltelt jó pár év, rég jártam erre, nem is emlékszem már igazán
ó, ez még megvan, kopott a festék, és a régi óra már nem is jár
álltam itt egyszer, várva vártam, kinek szívem mindent elhitt,
épp az óra alatt....szétnézek, a terem éppen megtelik
sok száz ember, meglódul hirtelen egy újabb szerelvényből
egy kék szempár, mi figyel és néz rám, és kiválik hirtelen a tömegből

Hát te - kérdez, és mosolyog, mint régen
erre jártam - mondom, és sandítok sután szemébe
- az jó, persze, mi újság veled, nagyon rég láttalak már
és én ámulok, mit is mondhatok, az eltelt évek után
- akkor egyszer, emlékszel mondtad, jó neked a szombat délután
- én vártalak, mondja, ott álltam a téren, és nem mentem el, csak hét után.

A téren.., igen, az óra alatt, a téren, szépen sütött a nap
Vártalak, mint megbeszéltük, de nem jöttél, csak vártalak
rengeteg ember, mind csak elmentek, rohantak mellettem,
néztem őket, és köztük csak a te arcod volt, amit kerestem
nem jöttél... és aztán még csak üzenetet sem hagytál soha
nem értem, miért voltál előbb kedves velem, aztán meg ily mostoha.

A téren..., ott vártál rám, mint megbeszéltük, a metrónál,
az óra alatt, ahol most állunk, hát akkor te ezért nem voltál
és ennyi éven át hittem, átvertél, felültettél engem, kinevettél
bocsáss meg, de ez annyira hihetetlen, banális egy félreértés
itt voltam én is, itt álltam én az óra alatt, ezt te gondolnád...?
és fülembe cseng, ahogy akkor mondtad, ott leszek én, ott várok rád.

2014. április 18.