|
 Vendég: 47
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
 I
Gondolatok.
Elmémben megannyi gondolat,
Legtöbbje szomorú, könnyet csalogató,
De mégis itt, legbelül, hová szívem került,
Csak egy dobog:
Még szeretlek téged, tudom.
Mostanra a tárgyak, melyekhez te értél,
Elvesztették fényüket,
Mattul emelik rám borongós tekintetüket,
S csak kérdeznek:
Mi történt veled?
S akkor tudom,
Más nem maradt, mint a természet,
Neki adom hát döntésem,
Felé nyújtom karom:
Tiéd az akaratom.
S õ darabjaira szed.
Kinek mi kell testembõl, azt elveszi,
S magára formálja, megbecsteleníti,
Álnokul szétfeszít:
Drága, jó természet.
Hajamból a réten vörös virágok nõnek a földbõl,
Szemem tiszta tükrével csillognak,
Arcom simaságát szirmaikban vetítik,
S mind egy csokorban:
Testembõl táplálkoznak.
Egyszer csak megjelensz,
Nézed a virágokat révetegen,
Egy lány rémlik fel elõtted,
Nem szólsz, csak sóhajtasz némán:
Mily édes illatáradat!
Vaj kié e sok virág?
Haragszik, ha szakítok egyet tán?
S ha meglátom, azt a lányt kezébe adom át?
De lépni nem lép a virágok felé:
Nem oly fontos ez, mint azt bárki hinné.
Búsan virítanak a virágok tovább,
Szirmaikon könnycsepp ragyog,
Távozó lépteiddel egyre több csepp vagyon,
S mikor már szem nem lát téged, a virágok hamuvá égnek |
|
|
- február 12 2008 16:09:33
Érzelmes, szomorúan emlékezõ versed volt. |
- február 12 2008 16:32:53
A fájdalom, a szomorú emlékezés "lefestése" volt a cél, s ezt igen szépen sikerült megvalósítani! |
- február 28 2008 21:30:04
köszönöm szépn |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. július 20. hétfő,
Illés napja van.
Holnap Dániel napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
