Ahogy bennem él egy gyönyörû álom,
Magamnak és másnak már csak a jövõt kívánom.
Megélni újra és újra a napot,
Melyben hontalan többé már nem vagyok.
Nem elég hinni, néha bízni kell.
Megélni a percet mely csodával tölt el,
És megölel akár az édesanya,
Kinek karjai közt érkezel haza.
Reménytelen perceimben hiszek, bízom benned.
Bûntudattal átitatva, ha boldog vagyok, elfeledlek.
És jön a rossz, mely újra érted kiált,
Ígérem többé nem követem el ezt a hibát.
