Csak fülriasztó zajára emlékszem,
a földre guggolt, nyögve, fél-egészen,
s a sulykos vasú, lapát féle élek
megsurulódtak, ahogy összeértek,
vagy hant szakadt, vagy szelődött a tarló,
és vonódott a lassú port szakajtó,
a csattogós szörny, mint a megveszettek,
bár haszna volt, de ma sem látom szebbnek,
s az igavonók alig-alig győzték,
a gazda, meg a vas erőlködését,
de rosszallani egy tehén se merte,
az öreg Napnak földig ért a nyelve,
mert bárki tudta széjjel a határban,
nincs holt idő, csak izzadtságos nyár van,
meg nincs panasz se így, se úgy, meg ejha,
csak műveletlen nadrágszíj parcella,
s mire az idő elérte az estet,
a nagy egészből egy apró kis csepp lett,
s a darab föld az újra írt szerepben,
már súgó nélkül tudta, mit teremjen. |
|
