Hideg szél fúj, szürke lepel
borítja be az eget,
szürke a föld, a lég, a járdára
szitáló ködpermet,
szürke a macska is, ki puhán
oson a vizes háztetõn...
ragaszkodó a ragacsos sár,
ottmarad súlya a cipõn.
Ázott borostyán hanyagul lógva
veri a kerítés oldalát,
melynek korhatag deszkája csüngve
megadta sorsának rég magát.
Komor, nyomasztón depressziós
ez az ólmos-bús hangulat,
s nehéz elképzelni, hogy eljön majd
újra egy friss, szívmelengetõ
illatoktól gazdag,
reményektõl sejlõ,
szerelmektõl zengõ
színes, új tavasz.
Maryam - február 20 2008 09:54:42
Nehéz elképzelni, de hamarosan itt lesz, s vége a szürkeségnek.
Maryam
Torma Zsuzsanna - február 20 2008 12:57:07
Kedves Magdileona!
Tényleg nehéz elképzelni, hog ejön....."új tavasz".
Pedig már itt van a kertek alatt!
Szép verset írtál, üdvözöl: Torma Zsuzsanna
Sancho - február 20 2008 18:52:49
Gratulálok szép lett. A vége a legjobb
Magdileona - február 20 2008 19:45:09
Mindnyájatoknak nagyon szépen köszönöm a hozzászólásaitokat!
