Lelkembe nézve mélyen lélegzek,
Sötét körülöttem minden, félek.
Oly bonyolult és szomorú minden,
Csak úszok és fuldoklok e mélységben.
Egyedül voltam és egyedül vagyok,
Sehol egy faág, mibe belekapaszkodhatok.
Lelkem egy nagy átláthatatlan víztömeg,
Hol mély, hol sekély; rendkívülien félelmetes.
Rengeteg benne a hosszú hínár,
Hogy elkapják lábamat, mind arra vár.
És én mindig csak úszok és úszok,
Sehol egy partszakasz, hol kimászhatok.
Lelkem mélyen elrejti a sírás nyomait,
Magába zárja és szök?árként zúdítja ki.
Ekkor ereim patakokká s?r?södnek,
Megvastagodnak; elöntik testemet.
A mélység, a lelkem fellélegzik,
De egy perc nem kell, és újra megtelik.
Lelkem rejtelmeit csak én ismerem,
A sok könny örökké fortyog bennem.
Mint vulkán, mi kitörni készül,
A láva forró, tüzel, ki soha nem h?l.
Lelkembe nézve mélyen lélegzek,
A Könnyek Tava, mi összegyülemlett.
.... és sikeres holnapot:munkában,sorsba
