Hogy lehet az, nem látok csak
könnyeket a szemedben,
engem többé nem vádolhatsz,
vihar dúl a lelkemben.
Ezt a vihart Te okoztad,
villámaid szórtad szét,
fájó szívem sajog, hagyd azt,
emléked rólad mesél...
Ne sírj, mert akkor én sírok,
gyöngykönnyeim hullanak,
hogy mit érzek az még titok
érzelmeim fojtanak...
Megfojtanak tudom, holnap,
Te már sehol sem leszel,
azt kérdezem, mondd csak hol vagy?
Tört szíved már nem szeret!
Akkor sírjunk mind a ketten,
ránk zúdul a zivatar,
virág sem nyílik a kertben,
nincs ki kérdez mit akar...
Mit akar a dühödt szélvész,
ágat tördel szétszakít,
e viharból kérsz Te is még,
ugyan, nincs fény, mely' vakít!
Ketté szakadt a valóság,
nincs mit tenni, el vele!
Ez egy szerelmi csalódás,
fülemnek csúf, rút zene!
marcipan - május 23 2015 06:05:07
Remélem kedves Évi, csak fikció e szép versed. Bár Nálad nem mindig tudom, nem mindig egyértelmű, de lehet, hogy azért mégis csak fikció, majd azért nyugtass meg!
Szeretettel gratulálok és üdvözöllek! Eszter
gyongyszem555 - május 23 2015 06:44:06
Esztikém, megnyugtatlak, fikció, vagy lehet, hogy nem? Elég diplomatikus a válaszom? Na de köszönöm, hogy "aggódsz", ez fikció. Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi
Zsuzska77 - május 23 2015 09:13:47
Remekül átadtad a feszítő érzéseket... szeretettel gratulálok: Zsuzsi
gyongyszem555 - május 23 2015 09:30:39
Köszönöm szépen Zsuzsika a véleményedet, örülök neki, hogy sikerült "átadnom" fikcióként.
Szeretettel: Évi
Jessie - május 23 2015 18:59:29
Kedves Évi! Gratulálok nagyon szép versedhez!
gyongyszem555 - május 24 2015 05:06:52
Kedves Jessie!
Na de köszönöm, hogy "aggódsz", ez fikció. Köszönöm, hogy olvastál.
