Tudod, ha lenne még egy alkalom,
és szívem kitárhatnám Néked
Hozzád beszélnék minden hajnalon,
elmondhatnám, szeretlek Téged...
De már messze vagy, nem hallod hangom,
mit nem adnék egy mosolyodért,
hangosabban, igen, szólna dalom
megküzdenék az otthonodért...
Nem lenne gőg, ostoba büszkeség,
mely métely volt lelkemen, tudom,
nem szólnék ellened, nem tüntetnék,
szép szavad, most eszembe jutott...
Mennyi érzelem, mennyi félelem,
kérted, hogy én vigyázzak reád,
nem láttam a Napot a kék égen,
ostobán nem is figyeltem már...
Hidd el, még mindent újrakezdenék,
Te már igen, más utakon jársz
elmondanék Neked egy szép mesét,
mondd kedves, hogy nem haragszol rám!
Nem hallod már, nem hallod, messze vagy
nem érzed, hogy szívem hogy dobog
kérlek, figyelj, csak még egy percet adj,
hadd legyek most már az otthonod...
Késő, késő már, én vagyok hibás
a büszkeségem nyomorba dönt,
egyedül én vagyok ki lehet más,
én futottam az otromba kört...
[/b][/i]
