Láttad már úgy a hajnalt,
Amikkor a kertek alatt
a hold leszaladt?
Átadva helyét a feljövõ napnak.
Sejtelmessé téve a tájat.
Mielõtt arany fénnyel felragyogna
Sárgán ontva sugarát,
Ha szürke felhõ nem takarná.
De ma felhõk borítják az eget
Sûrû könnycseppet eregetve.
Áztatják a földet, szomorúvá téve
a tavaszt váró embereket!
De ott már a felhõ foszladozik
A napsugár elõbújik, sugarával
Melengeti.
Elõbújó növényeket, szürkeségtõl,
S magánytól,
Megszomorodott emberi szíveket.
/Júlia/
